HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Apa, kezdődik!

fehgyu 2011.07.18. 17:10

Sőt, már el is kezdődött az NBI-es labdarúgó bajnokság, melyet az MLSZ elnök cégének köszönhetően idén OTP bajnokságnak is hívhatunk. Elkezdődött, és az első fordulóban rögtön láthattuk, hogy a két újonc – a Diósgyőr és a Pécs miként győzi le ellenfelét. Kettőjük közül szerintem a Diósgyőr lesz az idei meglepetéscsapat, igaz, az ország azon részén minden 10 évben érkezik egy megmentő, aki egy ideig pumpálja a pénzt a csapatba, aztán számára jobb esetben a többszörösét veszi ki, rosszabb esetben valaki más nyúlja le azt (lásd Reszeli Soós István esete a Diósgyőrrel.) Mindenesetre most is bebizonyosodott, hogy arrafele még mindig rajonganak a futballért, így tömött lelátok előtt parádézhatott a hazai csapat. Nagyszerűen kezdett a Loki is, igaz, félő, hogy a legyőzött Vasas sokszor élheti át még a vereség érzését idén. Valahogy ott nekem valami nagyon bűzlik, mert bár számtalanszor jártam a Fáy utcában, mióta ez a HÍD átvette a gárdát, és mindig olyan becsületes, jóravaló embereknek tűntek az ügyvezető strómanjai, azért az nekem még mindig furcsa, hogy már a „hatalomátvétel” utáni hónapban nem tudtak – vagy nem akartak – fizetést osztani. És a hírek arról szóltak, hogy a tartozásokat mára kiegyenlítették, a gárda felkészülésére és nyári igazolási taktikájára bizony rányomta a bélyegét a bizonytalanság. Láthattuk azt is, hogy a Honvéd miként kapott ki egy olyan meccsen, melyen már agyonnyert, a kispesti illetőségű Hajdu pedig megmutatta, miként lehet néhány perc alatt a mennyből a pokolba jutni. Ha 1-0-nál belövi a bűntetőt, ma ő a meccs embere, így viszont hozzájárult csapata vereségéhez. Véber Gyuri ismét megmutatta, mennyire otthon érzi magát Újpesten, és a Pápa trénereként ki tudja hányadszor tőrt borsod a lila-fehérek orra alá. A játékosként hatalmas tehetséggel megáldott, de kétség kívül kissé nehezen kezelhető Véber lassan kezd az NBI egyik legjobb edzőjévé válni, és ki tudja, talán ő irányíthatja majd a következő újpesti bajnokcsapatot. Na persze nem mintha Mészöly Gézával bármi gondom lenne, sőt. A legfelkészültebb, legközvetlenebb, legkorrektebb trénernek tartom, aki mindig mindenkinek kész segíteni. Bevallom, egyszer megnéznék egy olyan magyar válogatottat, amelyet ez a két edző együtt állít össze, és készít fel. Szándékosan hagytam a végére a négy kupacsapatunkat. Pontosabban csak hármat, mert most ismét egy olyan döntés született, amely bebizonyítja: vannak egyenlők egy egyenlőbbek. A Videoton és a Fradi is kérvényezte, hogy az első fordulót később játszhassa le a nemzetközi kupaszereplés miatt. Mondjuk én nem értem, miben fáradtak el ezek a srácok már a bajnokság előtt, hogy nem tudnak szerda-szombat ritmusban játszani (hülye összehasonlítás lenne az angol csapatok karácsonyi menetrendjét felhozni?), de ha már az egyiknek megengedi a szövetség a halasztást, a másiknak (harmadiknak, negyediknek) is illik. A magyar futball nagyhatalmú ura nem így gondolkodtak, így láthattuk, hogy a Paks miként győzi le a Kecskemétet a forduló egyik legjobb meccsén (Úgy látszik a Kis csapat idén is remek idény produkál majd, bár egy meccsből merész ilyen következtetést levonni). Miként azt is figyelemmel kísérhettük, hogyan lehet egy olyan lövésből, pontosabban beadásból gólt kapni (Ferencváros), amely talán nem is ment kapura, és miként lehet ismét hátrányból felállni – most kétszer is – és legalább döntetlenre hozni a Kaposvár elleni presztízsmeccset. Nem láthattuk viszont a Videotont, amely csapat mindent alárendel a Strum elleni Bajnokok Ligája visszavágónak. Reméljük, ez a nagy pihenés meg is hozza a várva várt sikert.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr923077491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása