HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Nevetséges

fehgyu 2013.09.19. 10:11

K. Zoltán, a bundabotrány egyik fő gyanúsítottja szerint nevetséges a ma kezdődött per, melyben első lépésében a REAC 15 játékosának és edzőjének ügyét tárgyalták. Igaza van.

Nevetséges, hogy K. Zoltán évekig pumpolhatta a magyar futballt, és csalhatta el a meccseket.

Nevetséges, hogy K. Zoltán annak ellenére szerzett milliókat a magyar futballból, hogy futballistaként legfeljebb körömpiszoknyi tehetsége volt.

Nevetséges, hogy K. Zoltán megkereste és kihasználta azokat a játékosokat, akik hetek, hónapok óta nem kaptak fizetést klubjuktól, és belerángatta őket a magyar futball egyik legundorítóbb eseményébe.

Nevetséges, hogy olyan klubok kaphattak az induláshoz szükséges liszenszet, ahol hetekig, hónapokig nem adtak fizetést a játékosoknak, megágyazva így a bundázásnak.

Nevetséges, hogy nem oly rég volt olyan személy az igazságszolgáltatásban, aki úgy gondolta, K. Zoltánnak nem az előzetesben, hanem házi őrizetben kell kivárnia a tárgyalást, így lényegében szabadon engedte.

Nevetséges, hogy K. Zoltán a vád szerint ezek után továbbra is bundázott meg meccseket, vont be a csalásba játékosokat – köztük válogatott futballistákat.

Nevetséges, hogy ezekben a játékosokban nem volt annyi gerincesség, nem volt annyi becsület, hogy elutasítsák a lehetőséget, hogy nem tudtak nemet mondani a könnyű pénznek, a csalásnak.

Nevetséges, hogy ezek a játékosok aztán nem engedték, hogy a televízióban mutassák az arcukat.

Nevetséges, hogy ahhoz volt képük, hogy elcsalják a meccseket, hogy euró ezreket vegyenek fel, volt képük ahhoz, hogy vagánykodjanak a meccseken, hogy átverjék a szurkolókat, hogy átverjék a klubba évek óta a saját pénzét adó tulajdonost, de ahhoz már nincs képük, annyira már nem vagányok, hogy vállalják magukat akkor, amikor a törvény előtt kell elszámolni tettükkel.

Nevetséges, hogy ezeknek a embereknek még a fotókon is ki kell takarni arcukat, ott sem lehet közszemlére állítani azzal, hogy emberek, ők csalták el a meccseket, ők vertek át titeket.

Nevetséges, hogy ezeknek az embereknek még a teljes nevét sem szabad leírni.

Nevetséges, hogy az az edző, akiről lassan kiderül, hogy nemcsak a REAC-nál, de két másik csapatánál is volt olyan játékos, aki az ő tudtával, és talán utasítására elcsalta a meccset még ma is egy NB III-as csapatnál dolgozhat – igaz, nem hivatalosan, csak a nézőtérről irányítva csapatát.

De leginkább az nevetséges, hogy az ügyészség vagyonelkobzás mellett felfüggesztett börtönbüntetést kért, ahelyett, hogy ezek a csalók a börtönben töltenék az elkövetkezendő 10-20 évet.

Olvasd te is a mifocink.com oldalt, ahol saját cikkek mellett napi 4-5, a magyar futballal kapcsolatos hírt is találsz.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr795523345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása