HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Dárdai: Butaság volt azt képzelni, hogy van sansz a győzelemre

fehgyu 2012.09.28. 08:38

Nagyon remélem, hogy Egervári Sándor, és azok az újságírók, médiamunkások, akik egy-egy válogatott mérkőzés előtt győzelmi esélyekkel hülyítik a népet, olvasták Dárdai Pál tegnapi nyilatkozatát. És végre én is találtam egy embert, aki reálisan látja a magyar válogatott helyzetet, a magyar válogatott esélyeit.

Dárdai Pál az, akit senkinek nem kell bemutatni. Több mint egy évtizedet húzott le ugyanabban a klubban, a Hertha BSC-ben, játszott akkor, amikor a csapat még csak másodosztályú volt, és akkor is, amikor újra másodosztályú lett. De szerepelt a csapattal a Bajnokok Ligájában is.
Jóban-rosszban kitartott a kék-fehérek mellett, így nem csoda, hogy Berlinben most, pályafutása végén is ragaszkodnak hozzá, sőt, példaképként állítják a fiatalok elé.
Kis túlzással azt lehet mondani, Dárdai berlini népszerűsége már-már eléri azt, amit Puskás érezhetett Madridban.
Dárdai jelenleg a Hertha Akadémia koordinátora, a 8 évesektől a 17 évesekig minden gyerek, minden edző hozzá tartozik, de emellett van saját korosztálya is: a 13 éveseknek az edzéseket is ő tartja.
Na és odafigyel a válogatottra is – hozzáfűzve, komoly tervei vannak, amiben egyszer a szövetségi kapitányi poszt is szerepel.
Nos, azt nem tudom, Dárdai milyen edző, és mondjuk évek múlva milyen kapitány lenne, de az biztos, hogy eddig az egyetlen – mondjuk úgy – szakember, aki reálisan látja  válogatottunk helyzetét, és esélyeit a selejtezőcsoportban.
- Nem lepett meg válogatottunk Hollandia elleni veresége. Akár válogatott, akár klubszinten négygólós különbség reális a magyar és a holland labdarúgás között. Butaság volt azt képzelni, hogy van sansz a győzelemre.”
Ez egyenes beszéd.
Talán a meccs előtt is meg kellett volna kérdezni Dárdait, és akkor talán néhány szurkolót, szakembert, és győzelmi esélyeseket világgá kiabáló újságírót is visszarángatott volna a földre.
Ám Dárdai szólt a következő két mérkőzésről is.
Arról a két összecsapásról, melyen Egervári kapitány hat pont megszerzését jósolta.
 „A két következőm októberi selejtezőben sem mi vagyunk az esélyesek, a helyzet mégsem reménytelen. Ha a papírformát veszem alapul sem az észtországi, és a Törökország elleni hazai mérkőzésen nem várható el a győzelem, de némi szerencsével mindkettő megnyerhető.”
Dárdai kimondja azt, amit más nem, amiről más – már bocsánat – hazudik.
Bár volt egy két-három kiugró eredménye válogatottunknak, sem Észtországban, sem a hazai, törökök elleni meccsen nem vagyunk az esélyesek.
Nem vagyunk esélyesek, de nyerhetünk.
Nagyon remélem, hogy Egervári Sándor, és azok az újságírók, médiamunkások, akik egy-egy válogatott mérkőzés előtt győzelmi esélyekkel hülyítik a népet, olvasták Dárdai Pál tegnapi nyilatkozatát.  
És nagyon remélem, hogy tanulnak is Dárdai Pál nyilatkozatából.
És amikor eljön az idő, reálisan jósolgatnak majd a két mérkőzést illetően, ezzel együtt pedig nem hülyítik újra a népet.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr114807779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása