HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Megvan a klucs: Törvénymódosítás

fehgyu 2012.07.12. 19:36

Tegnapi internetes böngészésem közben rájöttem, nem csak én találtam érdekesnek ezt a Videoton - Puskás Akadémia – Felcsút indulási adok-kapok vonalat.
Nos, kérdéseimet természetesen az MLSZ-nek is elküldtem…és a válaszokat meg is kaptam.
A Székesfehérvár - Felcsút tengelyen minden megoldható, még az is, hogy törvényt módosítanak azért, hogy Viktornak - már bocsánat - legyen minden osztályban egy saját csapata.
Jó-jó, tudom, hogy a Vidi hivatalosan nem az övé, de azért tudjuk, hogy ki irányít valójában Fehérváron.
Na és azt is, miként lehetséges, hogy Felcsúton épült fel a Puskás Akadémia, és miért ebbe a kis Fejér megyei helységbe ömlik a magyar labdarúgás berkein belül szinte a legtöbb állami pénz.
És most még törvényt is módosítottak azért, hogy eddig hivatalosan Videoton II-ként működő csapat, jövőre nem hivatalosan legyen Videoton II.
Mert ugye az új csapat a közlemény szerint ugye egy új klub születik, amely azonban továbbra is Vidi felügyelete (irányítása?) alatt él majd.
Na de vissza a törvénymódosításhoz.
Tegnap ugye idéztem az MLSZ szabályzatát, mely szerint lényegében megoldhatatlan lett volna ez kis csel. Igen ám, de az általam ismert és használt szabályzatban még nincs benne az új kitétel.
A Parlament tavasszal ugyanis módosította a Sporttörvényt, melynek 33. § (2) pontja, amely a versenyrendszerben (bajnokságban) való részvételi jog átruházásának tilalmáról szól, a kivételek között új bekezdéssel bővült. Az eddig nem létező, de 2012. május 31-től hatályos c) pont kimondja, hogy a köztartozástól mentes olyan sportszervezet, amely több bajnoki osztályban rendelkezik indulási joggal, az alacsonyabb bajnoki osztályban meglévő indulási jogát átadhatja a vele jogviszonyban álló, vagy az általa erre a célra alapított sportvállalkozásnak.
Már csak azt nem értem, hogy az új klub – bár nem Videoton II. lesz a neve – miért is nem a Videoton csapata? Hiszen a szabály azt mondja, hogy a vele jogviszonyban álló, vagy erre a célra alapított klubról beszélünk.
Vagyis a Videotonról, amely a másodosztályban nem a Videoton nevet viseli.
Mint láthatjuk, kis hazánkban a futball összes, zárt kiskapujához van kulcs.
Csak nem mindenki kapja azt meg.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr44650571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása