HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

A kommentátor nem tudja a szabályokat, Egervári nem cserél. Na de miért van ez így?

fehgyu 2013.08.15. 13:55

Nem játszott rosszul a magyar válogatott a tegnapi, csehek elleni 1-1-es döntetlennel zárult meccsen – na, igazából jól sem -, de az ismét bebizonyosodott, hogy egyszerűen nincs védelmünk. A csehek lényegében akkor alakítottak ki helyzetet, amikor akartak, és csak a vakszerencse mentette meg attól a csapatot, hogy 1-1 helyett ne 5-0 legyen. De most nem is a játékkal foglalkoznék, hanem két dologgal, ami a „halálba” idegesített.

Százszor, ezerszer elmondtam már, hogy ebben az országban az egyik legnagyobb gond az, hogy azok, akik a közvéleményt befolyásolják – újságírók, kommentátorok, riporterek – nem festenek valós képet a látottakról.

A tegnapi kommentátor – kupameccset játszott a csapatom, és nem tudtam a helyszínen megnézni a meccset, így a televízió előtt elveztem a meccset – ékes bizonyítéka volt ennek.

Az első félidőben volt egy büntetőgyanús eset.
Lehet, hogy az én szemem rossz, vagy én láttam rosszul, de egyetlen lassításból sem láttam úgy, hogy kezezés volt, hanem azt, hogy a cseh játékos mellkasát találta el a labda. Persze, lehet, hogy én láttam rosszul, és mégis a cseh felkarját találta el a labda, de ebben az esetben is a „találta el” szóösszetétel a fontos.

Komolyan mondom, felháborítónak tartom, hogy olyanokat ültetnek a mikrofon elé – és így olyanok befolyásolják a közvéleményt – akiknek fingjuk sincs az alapvető szabályokról.

A kezezésre vonatkozó szabály vagy száz éve változatlan és ilyen egyszerűen hangzik: közvetlen szabadrúgást (büntetőrúgást) kell ítélni, ha a játékos szándékosan kézzel érinti a labdát (kivéve persze a saját büntetőterületén tartózkodó kapust). Vagyis semmi más nem számít: szándékos volt-e vagy sem. Ha egy kezezés nem szándékos, akkor sem jár érte semmi, ha történetesen gólt akadályoz meg. Ez tehát a kulcsszó: szándékos vagy sem. Mindenki számára érthetően legegyszerűbben megfogalmazva az a lényeg, hogy a kéz keresi-e a labdát, vagy a labda a kezet.

A 18. percben egy szöglet után Vanczák lövése a tőle 3 méterre álló Tomas Sivokon csattant. Érdekes, hogy szinte mindegyik újság azt írja, hogy a játékos bal karját találta el a labda – és mindegyik újság büntetőt reklamál – így elfogadom, hogy én láttam rosszul.
De….

Megnézném, hogyha ezeket az embereket odaállítanánk, és Vanczák három méterről szétbombázná a kezét, el tudná-e húzni azt a labda elől.
Minden bizonnyal nem.

Ma is százszor megnéztem a lassítást – én még mindig azt látom, hogy a mellkas bal felső részét találja el a labda, de mindegy – és úgy érzem, a vétlen kezezés tipikus példáját láthattuk.
A cseh játékos kezét (mellkasát) találta el a labda, három méterről.
Azaz, hogy a szabályt idézzem: Ha egy kezezés nem szándékos, akkor sem jár érte semmi, ha történetesen gólt akadályoz meg.

És mondom, a legrosszabb az egészben az, hogy akik kommentálják – írnak róla – az eseményeket, azoknak fogalmuk sincs a szabályokról.
Így – már bocsánat – tök hülyeséget mondanak.
A derék riporter tegnap még a második félidőben is ezt az esetet emlegette, hogy bezzeg ha ott büntetőt kapunk, minden más. Azt már nem említette, hogy bezzeg ha a csehek 0-1 után csak egyetlen ziccerüket a hatból kihasználják – mondjuk, két méterről eltalálják az üres kaput – akkor minden bizonnyal nem állnak kettőnél.

Szeretném, ha sokan visszaemlékeznének Kassai Viktor két zseniális ítéletére a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőjében, ahol a Barcelona 3-1-re legyőzte a Manchester Uniteted. A mérkőzés első és a második játékrészében is történt egy-egy kezezés a büntetőterületen belül. Előbb egy angol, míg a második 45 percben egy spanyol játékos ért kézzel a labdához. Pontosabban pattant a kezére a labda. Mindkét esetben egy-két méterről leadott lövés vagy passz után, melynél a védőnek esélyes sem volt arra, hogy elhúzza a labda útjából a kezét. Kassai sípja – helyesen – mindkétszer néma maradt.

Akkor, egyetlen magyar kommentátor vagy újságíró nem reklamált büntetőt.

Persze, ez tipikus magyar szokás – mindent úgy magyarázunk, hogy nekünk jó legyen.
Ha Kassai nem ítél ilyen szituációban egy BL döntőben büntetőt, akkor úgy a jó, ha ellenünk nem ítélnek büntetőt, akkor viszont nem jó.

A másik, amit nem értettem, hogy miért nem cseréltünk.
Nem azért, mert akik a pályán voltak, rosszul játszottak, hanem azért, mert ezt a meccset állítólag a románok elleni meccsre való felkészülésre használtuk fel.

A csehek cseréltek hatot – mi négyet.

Abból is Szabicsot az utolsó 3 percre hozta be Egervári. Hogy ennek mi értelme volt, azt talán ő sem tudja.

Vajon honnan fogja tudni a kapitányunk, hogy mire lesz képes éles szituációban esetleg a románok ellen mondjuk Lovrencsics – aki az előző meccsen legalább játszott egy félidőt – vagy a most behívott Varga Roland, vagy épp Fiola, ha nem cseréli be őket egy edzőmeccsen.
Valahogy úgy éreztem, hogy Egervári ezt a barátságos 1-1-et is úgy óvta, mintha az állása múlt volna rajta.

Szabicsot három percre hozta be, de azt már nem merte felvállalni, hogy mondjuk Szabics együtt legyen a pályán Szalaival és Bödével, hátha történik valami, és megnyerjük a meccset.
Inkább cserélt egyet kamuból.

Mindeközben néhány száz kilométerrel odább Brazília hatot mert cserélni Svájc ellen, még úgy is, hogy a végén kikaptak 1-0-ra.

Mindig azt mondom, hogy a sportszeletet az ABC polcain kell keresni, de sajnos nálunk nem ott van – és így igen nehéz lesz a románok ellen.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr695461792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása