HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

A profi szerencsétlenkednek, az amatőrök simán megoldották

fehgyu 2011.12.28. 15:19

Elmarad a teremtorna.
Az a rendezvény, melyen az NBI-es és NBII-es csapatok télen is pályára lépettek volna.
Az a rendezvény, melyen a szurkoló is jól érezhette volna magát.
Mint azt a szervezők elmondták, idén azért nem lesz torna, mert nem tudták azt összehozni.
Mert nem tudták beilleszteni a naptárba, hiszen a csapatok nagy része a téli holtidényben külföldi edzőtáborba vonul, így pedig nincs arra lehetős, hogy egy 4 hétig tartó eseménysorozaton részt vegyenek.
Arra nem gondolnak, hogy egy 32 csapatos tornát simán meg lehet rendezni 2 nap alatt. Olyan rendezvényt lehet összehozni, amelyen szinte garantált lenne a telt – na jó, mondjuk a háromnegyed – ház.
Egy olyan rendezvényt, melyen – mondjuk a Papp László Sportarénában – az összes NBI-es, és néhány NBII-es csapat részt vehetne, amelyre a szurkolók is kilátogathatnának, amelyen gálameccseket lehetne játszani.
És nem kell hozzá egy hónap, csak két nap.
Egy hétvége.
És egyébként a megkérdezett csapatok vezetői egytől egyig azt mondták, egy ilyen rendezvényen részt vennének. Ezt bizonyítja, hogy helyi szinten azért rendeznek teremtornákat – óriási sikerrel.
Mert ők is tudják, a téli teremtorna hozzá tartozik a holtidényhez.
Ők is tudják, a szurkoló „vevő lenne” egy ilyen kezdeményezésre.
Persze, egy ilyen kétnapos rendezvényből nem lehet annyi pénzt csinálni, mintha négy városba is elvinnék a selejtezőket, majd egy ötödikben megrendeznék a döntőket.
Egy ilyennél nem lehet annyi belépőjegyet szedni, és a szponzoroktól sem lehet annyi pénuzt elkérni – bár ez utóbbit én kétlem, szerintem a szponzorok sokkal inkább megmozdulnának egy ilyen megarendezvényre.
Ami a profiknál nem megy, azt az amatőrök megcsinálják.
Igaz, kicsit másképp.
Az amatőrök ugyanis nem vonulnak be a terembe.
Ők a szabadban játszanak – egész télen.
És nem csak úgy, edzőmeccseket, hanem egy bajnokság keretében.
A Boldizsár Imre – a Csillaghegyi MTE elnöke – által tavaly kitalált Téli Nagypályás Torna lényege az, hogy ide bármilyen, amatőr osztályban szereplő csapat benevezhet. A gárdákat aztán csoportokba osztják, ahol minden hétvégén játszanak egy meccset.
Minden meccsre egy helyen, a Siketek SC Könyves Kálmán körúton található műfüves focipályáján kerül sor. Lesz olyan csapat, amelyik péntek este 8-kor, olyan, amelyik szombat reggel 9-kor, de olyan is, aki vasárnap 11 órakor lép pályára.
Mert a lényeg nem az, mennyit mutat az óra, sokkal inkább a futball, a játék.
A csoportok után pedig jöhetnek a helyosztók.
Az első fordulóra január 14-én kerül sor. Csak figyelmébe ajánlom mindenkinek, hogy a profi csapatok is ezen a héten kezdik el a felkészülést…… Március első hétvégéjén pedig már ki is derül, mely gárda nyeri idén a TNT-t, azaz a Téli Nagypályás Tornát.
Halkan - nem inkább hangosan - teszem hozzá, hogy ezekben az amatőr csapatokba nem fizetett játékosok játszanak. Nem hónapról-hónapra százezreket zsebre tévő primadonna futballisták lépnek pályára, hanem olyan, a futballt szerető emberek, akik munka után, este edzenek, és a szabadidejük mellett a saját pénzüket áldozzák arra, hogy játszhassanak.
Még a hideg sem érdekli őket, ők ugyanis nem a pénzért, hanem a futball szeretetéért játszanak.
Profik az amatőrök világában.

Fehér György

  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr873502118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása