Mielőtt bárki elolvasná a következő írást, mindenkit arra kérek, ne a külföldi játékosok nevét és ismertségét vegyék elsősorban figyelembe, sokkal inkább nemzetiségüket, na és az összehasonlításokat.
Szóval, évek, évtizedek óta azért „sírunk” mert nemzeti válogatottunk ott áll, ahol. Vannak ugyan fellángolások, előre lépések, de aztán mindig visszazuhanunk oda, ahova jelenlegi tudásunk és játékosállományunk alapján valóak vagyunk. A FIFA ranglistájának 50. helye köré. (Arról már végképp ne álmodjunk, hogy valamelyik klubcsapatunk nemzetközi szinten is sikeres lesz. Megnézhetjük a Debrecen példáját: a csapat előbb a Bajnokok Ligája, majd az Európa Liga pofozógépe volt, sőt, lassan kiderül, hogy az elmúlt két-három évet lényegében végigbundázták a játékosok. Az is érdekes, hogy erről a honi sajtó miért hallgat erről, amikor már tudva lévő, hogy a fogadási botrányokkal foglalkozó szervezet az összes debreceni nemzetközi meccset vizsgálja. Na mindegy, ez már egy másik téma.) Szóval vissza a válogatottunkhoz, a játékosainkhoz. Nem tudom, miért várjuk az előre lépést, amíg egyetlen futballistánk sincs nemzetközileg elismert csapatnál. Persze, említhetnénk Dzsudzsák Balázst az Eindhovenból – nemzetközi színtéren nem sok mindent mutatott a csapat, Balázst pedig a kimondhatatlan nevű orosz csapat tudná soraiba. Vagy ott van például Juhász Roland, fájó, az Anderlecht még annyit sem mutatott, mint a hollandok, ráadásul középső védőnknek már rég el kellett volna hagynia a belga bajnokságot. Persze, ez be is következett volna, ha lenne annyira jó, hogy ne csak érdeklődjenek felőle, hanem valaki végre ki is fizessen az árát. Huszti Szabolcs már kizárta magát a nemzeti csapatból, igaz, be sem fér a nemzetközileg nem túl veretes Zenitbe. Marad hírmondónak Gera Zoli, aki tavaly újra igazi magyar sztár lett, aki az Európa Liga selejtezőből a sorozat fináléba vezette – és ezt szó szerint kell érteni – a Fulham csapatát. Igaz, idén már az angol bajnokságban sem nagyon kapott szerepet.
Miközben ezen gondolkoztam, néztem a két, Bajnokok Ligája döntős csapat játékoskeretét. A Barcelonánál Seydou Keita félig szomáliai, félig mali származású. Hát, egyik országot sem a nemzeti csapatról ismerjük, mégis van világklasszis játékosuk. A Manchesterben Antonio Valencia a világ futballjában szintén nem nagy szerepet betöltő Ecuador szülöttje, míg Ji-Sung Park dél-Koreai. Még szélesebb a kőr, ha megnézzük az elődöntő másik két csapatát. A Real Madrid sztárja, Sheyi Emmanuel togói, a német Schalkéban pedig szerepet kapott a japán Ucsida, a macedón Ibraimi, a kínai Hao Csun-Min, a grúz Levan Kenia, a szlovák Jendrisek. És még korántsem teljes a lista, ám valljuk be be, egyik nevezett országot sem futballjáról ismerjük leginkább. Ám ettől függetlenül tény: úgy látszik akár Koreából, akár Togóból, akár Grúziából, akár Ecuadorból oda lehet kerülni a világ legjobbjai mellé, közé. Lassan úgy néz ki, csak Magyarországról nincs erre esély. Valamit nagyon elrontunk.
Fehér György
