Tegnapi internetes böngészésem közben rájöttem, nem csak én találtam érdekesnek ezt a Videoton - Puskás Akadémia – Felcsút indulási ...
A zárt kiskapu esete, avagy egyenlők és egyenlőbbek
Előre bocsátom, nem tudom, hogy a Videoton mikor jelentette be, hogy az NBII-es csapata a jövőben nem az NBII-es csapata.
Még az is lehet, hogy ...
Amikor a Fradista összefog az Újpestivel
Amit évek óta senkinek nem sikerült elérnie, az most összejött az MLSZ vezetőinek.
Összefogott az újpesti és ferencvárosi drukkerhad,
...
Matyi, kéne egy kép a disznóvágásról
Másfél napig nem olvastam egyetlen hírt sem, sőt, még a számítógépemet sem kapcsoltam be.
Úgy gondolom, kellenek az ilyen napok, pihenők.
Ma ...
MTK, Honvéd, Godinho, MLSZ, meg a többiek
Tegnap végérvényesen visszacsöppentem a magyar futballvalóságba.
Bevallom, sokakkal ellentétben én az EB-ért sem voltam annyira oda, hiszen ...
Berki: edző kirúgva
A Vác új főnöke jött, látott, majd három nap után kirúgta az edzőt.
Persze, ehhez joga van, sőt, az új befektetővel érkező Berki - Terry ...
Szegény Rajczi
Sajnos, azt kell mondanom, Rajczi Péter tipikus esete a magyar futballistának.
Mármint annak a magyar futballistának, aki királynak érzi magát.
...
Kassai Viktor: Egyetlen másodperc alatt összeomlott, amiért évekig dolgoztunk!
Kassai Viktor már itthon tartott sajtótájékoztatót, melyen sok mindenre válaszolt. Persze, egy négyszemközti beszélgetésen a játékvezetői is ...
100 ezer sincs a kasszában?
Gyepes Gábor jelenleg az MTK-val edz.
A korábbi magyar válogatott védő még mindig csak 31 éves – igaz, az elmúlt 2-3 évben nem sok ...
Albánia, Szlovákia
Tegnap megtörtént.
Sorsoltak az európai kupákban.
Hozzászokhattunk, hogy csapatainak már júliusban beszállnak a körforgásba, nagyjából akkor, ...