HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

3-0

fehgyu 2012.09.21. 11:40

Szokták mondani, lehetett volna fordítva is.
De nem most.
Most nem lehetett volna fordítva.
A Videoton ugyan jól játszott, de számottevő helyzetet nem dolgozott ki a Genk kapuja előtt, így végül kikapott 3-0-ra egy olyan meccsen, amelyen akár 5-0 is lehetett volna a vége.

A genkiek nem estek abba a hibába, mint honfitársaik két fordulóval ezelőtt.
Akkor a gentiek lebecsülték a Vidit, és ez – na és a fehérváriak nagyszerű hazai és idegenbeli játéka - a kiesésükbe került.
A Genk játékosai rendesen felkészültek a Vidiből, és lezárták a területet a gyors fehérvári kontrák előtt. Küzdött a csapat, hajtottak a játékosok, de be kell látni, ezen az estén a belgák nem sok esélyt adtak a Videotonnak.
A legfájóbb az volt, hogy az ember úgy érezte magát, mintha a Vidi védői a meccs előtt megnézték volna a magyar-holland meccset, és úgy döntöttek, überelik a magyar válogatott védőinak hibáit.
Na jó, ez így most erős túlzás volt, de az első és a második találat is óriási hibából esett. A másodiknál például egy szélén történő indítást húzott be középre, hollandhoz az egyik magyar – pontosabban légiós – játékos.
És őszintén be kell vallani: a második félidőben a Vidi támadott, a Genk pedig helyzeteket dolgozott ki. Ha a kontrákból kialakított ziccerek felét beverik, akkor nem három, hanem öt gólt kap a Vidi.
- 70 percig egyenrangú ellenfelei voltunk a Genknek. Voltak apróbb kihagyásaink, az egyik ilyenből született az első hazai gól. Tanulnunk kell a hibákból, amelyeket a Genk találatai előtt elkövettünk. A második félidő első 20–25 percében egyértelműen az ellenfelünk fölé nőttünk, ekkor voltak lehetőségeink, de sajnos nem sikerült értékesítenünk azokat. A labdabirtoklásunk is jó volt ekkor. Sajnos azonban a játékosokat nagyon vitte a szívük előre, kicsit túlzottan is, a nagy akarásnak pedig az lett a vége, hogy fegyelmezetlenül kezdtek el játszani a hajrában – ez pedig azt eredményezte, hogy a döntő pillanatokban kihagyott a koncentrációnk. Természetesen csalódott vagyok, hiszen a góljainkat gyakorlatilag kontrákból kaptuk. Remélem, hogy tanultunk ebből a vereségből – mondta a Videoton edzője. 
A kérdésre, hogy mi kell az EL-ben való sikeres szerepléshez, így felelt a tréner.
„A legfontosabb, hogy a minket jellemző fegyelmezett és szervezett játékot egy pillanatra se adjuk fel. Egy olyan csapat ellen, mint a Genk, mindig figyelni kell. Voltak olyan időszakok, amikor az ellenfél fölé nőttünk, erre tehát lehet építeni. A helyzeteket ki tudjuk alakítani, csak jobban kell figyelni a befejezéseknél.”
És tudják mit? Bár bevallottam nem tartozik kedvenceim közé a portugál – nem az edzői kvalitásai miatt, hiszen azt nekem nem tisztem és nem is jogom megítélni, hanem a viselkedése miatt – most azt kell mondanom: végre valaki reálisan értékeli csapata teljesítményét.
Nem fényezi a játékosait, nem mondja azt, hogy királyok voltunk, mégis kikaptunk. Tudja, látja, miért maradtak alul, és ez az önelemzés dicséretes.
Ráadásul idén a Videoton a magyar futball zászlóshajója, így teljes szívemből drukkolok a sikerének.

Fehér György

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr974792433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása