mifocink

Csak ülők, és nézek nagyokat.
Olvasom a holnapi meccs esélylatolgatásait, és azon gondolkozom, vajon én élek a Marson, vagy mindenki más.
Mert a mai napon eddig csak olyan hozzászólást olvastam, hogy holnap legyőzzük a hollandokat.

Gyorsan le kell szögezni, én is drukkolok a magyar csapatnak.
Teljes szívből azt kívánom, hogy nyerjünk.
De a realitás nem ez.
Erre azt olvasom mindenhol, hogy most aztán ide nekünk az oroszlánt is, nemhogy a hollandokat.
A legfájóbb az, hogy ezt nem a szurkolók mondják, hanem szakemberek. A futballhoz állítólag értő szakemberek Csanktól Várhidiig, Gelleitől Esterházy Mártonig.
Mind-mind úgy vélik, hogy bár a hollandok erősek, most legyőzzük őket.
A játékosok is ezt nyilatkozzák – igaz, ez érthető, hiszen egy válogatott futballista mégsem mondhatja azt, holnap biztosan kikapunk.
Csak valakinek vissza kellene már rángatni ezeket az embereket a földre.
Nem mellesleg a szurkolóknak is reális képet kellene kapniuk a csapatról.
Egervári azt mondta, pontos, precíz játékkal győztük le Andorrát.
Hát, ezek szerint nem ugyan azt a meccset néztük.
Egy jó nagy szar játékkal győztük le 5-0-ra a világranglista 190valahanyadik helyén álló Andorrát.
Nem precíz játékkal, hanem néha elgondolás nélküli ívelésekkel.
De, ettől még nyerhetünk Hollandia ellen.
Az viszont biztos, hogy valakinek azért reálisan is kellene kezelni a helyzetet, most ugyanis ugyan abba a hibába esünk, mint minden jobb eredmény után. Lényegében örömünnepet ülünk, és mindenkivel elhitetjük – talán magunkkal is – hogy Andorra után Hollandia sem lehet akadály.
Mondom, a legrosszabb ebben az, hogy nem a szurkolók, hanem a szakemberek szerint.
Persze, lehet, hogy nekik lesz igazuk, de ahogy mondani szokták, az ilyen nagy arcból lesz a nagy pofon.
Egyedül László Csabától olvastam reális nyilatkozatot.
„Örülök az 5-0-s győzelemnek, de a helyén kell kezelni az öt nullás eredményt. A magyar, török, román hármast érzem esélyesnek a második helyre Hollandia mögött. A törökök nagyon veszélyesek, gyorsak és technikásak” – mondta a manapság a litván válogatott kapitányaként dolgozó László.
Igaz, neki könnyű: nem él ebben az országban, ahol mindenki rózsaszín szemüvegben jár egy-egy részsiker után.
De én azt mondom –amellett, hogy Hajrá, Magyarország! – hogy nagyon gyorsan le kell venni azt a rózsaszín szemüveget, mert ellenkező esetben a „szemünk alatt lehet egy jó nagy lila folt” attól a hatalmas pofontól, amit a hollandoktól kapunk.

Fehér György