HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Pénz beszél

fehgyu 2012.07.15. 10:05

A Monacóra azt mondtam, hogy na ez igen!
Még akkor is, ha a csapat jelenleg a francia másodosztályban szerepel.
Mégis azt gondoltam, hogy Koman Vladimir jó helyre került januárban.
Arra gondoltam, hogy a Sampdoriánál mellőzött középpályás a franciáknál megtalálja számítását.
Nos, a Monaco nem jutott vissza az első osztályba, most pedig kiderült, hogy a „jó öreg mondás” még mindig érvényes.
Tudják, a pénz beszél.
Koman ugyanis a nagynevű FK Krasznodar csapatához szerződött.
Ja, hogy fogalmuk sincs, melyik csapatról van szó?
Ez egyáltalán nem véletlen.
A Fekete tenger partján fekvő város csapata kilencedik helyen végzett az orosz bajnokságban.
Tudják, abban az orosz bajnokságban, melyben egyetlen magyar sem futott még be hatalmas karriert.
Az ismertebbek közül Huszti évekig nem játszott, néha-néha pár percre beállt a csapatba, de most mehet, amerre lát.
Dzsudzsák gyorsan címlapra került, amikor egész Európában a legnagyobb összegért igazolt az Anzsiból a a Dinamo Moszkvában.
Az már egy lejárt lemez, hogy „Maney” Balázs Anzsiba is érdekes módon került, és bár az elején még játszott, a vége felé már Mahacskalában is csak csereként számítottak vele.
Ez pedig nem változott Moszkvában sem, Dzsudzsák a Dinamónál is csak csere.
Ráadásul egy év alatt egyetlen gólt sem rúgott.
Csak azt tudnám, hogy ezek az egyébként „pengés” játékosok – és most ide sorolom Komant is – mi a szart keresnek a brusztolós orosz bajnokságban? Mert mondhatja nekem bárki, hogy mennyire fejlődik az orosz első liga, a valóság az, hogy ott még mindig a fizikai erő dominál.
Aki trükközik, azt még mindig elgázolják…
Emlékezzenek vissza, Dzsudzsákkal is ezt tették, meg is kellett műteni a vállát.
Persze, tudom a választ saját kérdésemre, mármint mit is keresnek pengés játékosaink Oroszországban?
Pénzt.
Sok pénzt.
Olyan sokat, hogy ennyi pénznél már nem számít a karrierépítés.
Se Dzsudzsáknak, se Komannak.
Mert bizonygathatja bárki, Dzsudzsák pont úgy eltűnt Oroszországban, mint Huszti. Kettőjük között az a különbség, hogy sportnapilapunk Dzsudzsákről többet ír, mint tette azt Huszti esetében, így számunkra még egy kicsit szem előtt van.
Azon csapatok vezetői viszont, akik korábban érdeklődtek a válogatott szélsőért, mára már talán a nevét is elfelejtették.
És ettől tartok Koman esetében is.
Igaz, ő azért kisebb név Európában – lehet, hogy a Sampdoriánál és a Monaconál eltöltött idő ellenére „semmilyen” név – az oroszoknál még inkább eltűnhet,
Igaz, mi ez azzal szemben, hogy dollár tízezrek érkeznek a számlájára.
 – A helyzet az, hogy a monacóinál minden szempontból kedvezőbb ajánlattal keresett meg az FK Krasznodar, én pedig nagyon rövid gondolkodás után igent mondtam – nyilatkozta Koman. Hozzátette, az volt az elsődleges szempont, hogy a csapat edzője, Szlavoljub Muszlin őt akarta.
Igaz, arról nagyjából fogalmunk sincs ki az a Szlavoljub Muszlin, és vajon hol láthatta Komant játszani, de ezt most hagyjuk.
Mert Koman fél oldalnyi maszlag és félrebeszélés után csak kinyögte a lényeget: „Tény, a kedvezőbb ajánlat egyszersmind azt is jelenti, anyagilag is jobban járok.”
És mint mondtam, pénz beszél…..

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr54657464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása