Véget ért a magyar bajnokság. Tudjuk, hogy nem a legjobb pontvadászat, néha szidjuk, átkozzuk a játékosokat, de azért a miénk. És talán hiányozni is fog.
Véget ért a magyar bajnokság, ahol az a csapat szerezte meg az aranyérmet, amely a leginkább megérdemelte. Debrecenből nem jöttek hírek tartozásokról, verekedésekről, klikkesedésekről. Van viszont egy ambiciózus magyar edzőjük, aki bátran nyúlt a helyi kötődésű fiatalokhoz, kiegészítette őket jó légiósokkal, na meg néhány nagy öreggel, ami ahhoz vezetett, hogy 46 év után újra veretlen magyar bajnoka lett Magyarországnak.
Második az a Videoton lett, ahova új edző érkezett a nyáron. A portugál trénert – a nevét azért még mindig nem írom le – egy kicsit meg kell követnem, mert amikor darabokra szedte a magyar futballtörténelem első fehérvári bajnokcsapatát, bizony sokszor írtam róla negatív kritikát. Azt viszont el kell ismernem – és meg is teszem – hogy a bajnokság második felére alaposan összerakta az ősszel még inkább egy „rúgd a labdát és fuss” csapatra hasonlító Vidit.
Azt már sosem tudjuk meg, Csertői Auréllal előrébb végzett-e volna a Győr, mint a dobogó harmadik foka. A váltás után Pintér Attilával egy ideig szárnyalt a csapat, aztán megtorpant, ráadásul egy döntés miatt hiába lett bronzérmes a gárda, nem indulhat az Európa Ligában.
Bevallom, számomra az év, vagy inkább a tavasz egyik meglepetés csapata a Honvéd, amely annak ellenére meg tudta tartani negyedik helyét – és így a Győr helyet a piros-feketék indulhatnak majd az EL-ben – hogy a télen meghatározó játékosok távoztak a Bozsik-stadionból.
A Kecskemét szereplése viszont már nem is meglepetés a számomra. A Hírős város csapata az elmúlt években az NBI. meghatározó csapatává nőtte ki magát. Az idei szereplésük azért mégis más, mint a tavalyi: egy évvel korábban, sőt, még ősszel is inkább még a „légiós hadtestben” hittek, tavaszra kiderült, hogy magyar edzővel, sok saját nevelésű játékossal is lehet sikeresen szerepelni. Persze csak akkor, ha úgy odafigyelnek az utánpótlás-nevelésre, mint ahogy teszik évek óta Kecskeméten.
A lila-fehérekhez hasonlóan a Paks sem okozott csalódást. Kis Károly csapata idén is olyan masszív játékkal rukkolt elő, mint tette azt tavaly. Igaz, ez most a 6. helyhez volt elég, de azt sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna akkor, ha az év elején nem kell több fronton is helyt állniuk a nemzetközi rutinnal egyáltalán nem rendelkező játékosoknak. Igaz, osztom Kis Károly álláspontját: a sikeres nemzetközi szereplés emlékét már senki nem veszi el tőlük.
Hetedik lett az újonc Diósgyőr. Ahol a „sokat akar a szarka, de nem bírja a farka” effektussal találkozhattunk. Pontosabban azzal, hogy lehet egy rossz tulajdonosi döntéssel megbontani egy addig jól működő dolgot. Tény, hogy a nemzetközi kupaszereplésről álmodozó csapat nem kezdte túl fényesen a tavaszi szezont, de az edzőváltás után még annyira sem volt sikeres. Hiszem, ha Benczés Miklós marad a kispadon, ma arról beszélnénk, hogy egy újonc csapat képviselheti hazánkat az Európa Ligában. Szentes Lázárról pedig csak annyit, hogy az elmúlt pár fordulóban edzői tudásából semmit nem bizonyított, ám azt megtudtuk, hogy arroganciájából sem veszített semmit.
A Haladásnál is edzőváltás történt télen, ám ezt épp ellenkező előjellel kell értékelni, mint a Diósgyőrnél – és a Pécsnél – történt váltást. Az új tréner új impulzust hozott, ami ahhoz vezetett, hogy az ősszel még a kiesés rémétől fenyegetett Hali végül kényelmesen végzett a nyolcadik helyen.
A Honvéd mellett a Siófok a másik meglepetés csapat. Én is olyan vagyok, mint sok más ember: hajlamos vagyok a kicsiknek szorítani. A Siófok pedig talán az egyik legkisebb csapat a honi élvonalban. Ám most bebizonyította, a kicsiket nem kell mindig lebecsülni.
A Kaposvár semmilyen meglepetéssel nem szolgált az idén (sem). Az ottani trénernek minden évben új csapatot kell építenie. Ezt nagyjából mindig alacsonyabb osztálybeli játékosokkal teszi, épp ezért minden évben az a téma, hogy vajon most esik-e ki a Kaposvár az NBI-ből. Aztán valahogy mindig bennmarad a csapat a legjobbak közt. Mint tette azt idén is.
Sokan azt gondolták, hogy a Kubatov éra majd kánaánt hoz a Ferencváros részére. Nos, azt mindenki láthatja, hogy lassan más az is a Fradit akarja támogatni, aki eddig azt sem tudta, hányan is vannak egyszerre a pályán egy futballmeccsen, így a „kötelező a Fradinak adni a pénzt” kin nem mondott paktum megvalósulni látszik. Azt már más kérdés, hogy Prukner mesterrel egy meccset sem sikerült nyerni a zöld-fehéreknek, és Détárival ugyan bennmaradt a csapat, ennyi meccset még sosem veszítettek fennállásuk során a zöld-fehérek, mint idén. Ez is egy bizonyítvány. Meg az is, hogy a tréner ezek után elégedett.
A Pécsnél még annyira sem jött be az edzőváltás, mint a Diósgyőrnél. Persze, az arrogancia itt is megvan, csak itt nem az edzőben, hanem a tulajdonosban, aki épp akkor vált mindig edzőt, amikor jól megy a csapatnak. Igaz, ő „fizeti a zenészt, ő mondja meg, ki játsszon.” Persze, azon érdemes lenne elgondolkoznia, hogyha a csapat a 6. helyen állt Mészáros Ferenc leváltásakor, míg a bajnokságot a 12. helyen fejezte be, akkor nem-e az ő döntéseiben van a hiba.
A Fradi-Újpest: hol vannak a hülyébb vezetők külön versenyét egyértelműen a lilák nyerték. Bartha Csaba négy hónapos regnálása alatt teljesen tönkre tudta tenni azt, amit az előző évben felépítettek a Megyeri úton. Igaz, a tulajdonos előzetes letartoztatásba helyezése sem szült nyugalmat a liláknál. Sokan azt gondolták, hogy az új, belga tulajdonos érkezésével majd minden szép és jó lesz, de csak annyi történt, hogy ezek után egyetlen játékos sem kürtölte világgá a sajtóban, hogy napok óta nincs pénze kajára. A káoszt mutatja, hogy a csapat edzője a sorsdöntő Magyar Kupa mérkőzés előtt egy órával állt fel a kispadról.
A Pápa az utolsó bennmaradó helyen végzett, ám azt gondolom, ezt az eredményt kis túlzással úgy ünneplik, mintha nemzetközi indulást jelentő helyen végzett volna a gárda. A csapat még Véber Györggyel kezdte a bajnokságot, ám tény, a támadó futballt játszó tréner körül elfogyott a levegő. Utódja, ifjabb Bene Ferenc végül benntartotta a csapatot az NBI-ben, és ez a legnagyobb dicsérete.
Senkit nem lep meg, hogy a Vasas kiesett az NBI-ból. Amit Faragó Attila tett ezzel a klubbal, azt kicsik karakánabb országban komoly pofonokkal honorálnák a szurkolók. Sőt, talán a Vasas drukkerei is elszámolnának a csapatot teljesen tönkretevő, majd lelépő – és ez volt az egyetlen jó cselekedete – egykori tulajjal, ha az mondjuk egynél több alkalommal ki mert volna menni a Fáy utcába. (Antal Péterrel, a Vasas örökös bajnokával, a csapat egykori technikai vezetőjével – akit 50 év után rúgtak ki a csapattól – készült interjút szerdán olvashatják ezen az oldalon.)
A bajnokság utolsó helyezettje az a ZTE volt, amely csak akkor tudott meccset nyerni, amikor már biztossá vált kiesése. Már az edzőcsere is rossz választás volt: Csank mestert az a Prukner váltotta, akit korábban két hónap teljes sikertelenség jellemzett a Fradinál. A kék-fehéreknél sem tudott új impulzust adni, igaz, nem is volt kinek, hiszen a csapat teli volt harmadosztályú játékosokkal.
Véget ért tehát a bajnokság, de már most biztos, hogy a holt idényben nem fogunk unatkozni. Edző és játékos keringő, na és nemzetközi kupasorsolás veszi kezdetét, ami mindig szolgáltat majd témát.
Fehér György
