HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Mellébeszélés: Garancsi állítólag már tavasszal tudta, változtatni kell – pedig a csapat akkor bajnok lett

fehgyu 2011.12.16. 09:06

Bekő Balázs edzőként dolgozott a történelme során első alkalommal bajnoki címet szerző Videotonnál. A tréner azonban a héten távozott a fehérvári gárdától, így több mint 20 főre nőtt azoknak a száma, akik szerepelnek a gárda első bajnoki címét megörökítő tablón, ám jelenleg már nem dolgoznak az első csapat mellett, vagy nem tagjai a Vidi játékoskeretének.

A korábbi, szűkebb értelemben vett edzői stábból jelenleg már csak Disztl Péter dolgozik az együttesnél, az utóbbi hónapokban Mezey György, Bódog Tamás, Bekő Balázs is távozott, a tablón edzőként szereplő Dvéri Zsolt jelenleg a Puskás-akadémián dolgozik, a bajnokcsapat sportigazgatósági asszisztense, id. Horváth Gábor most más jellegű munkát végez, de változott a technikai vezető és a sajtófőnök személye is. Az orvosi stábnak már nem tagja a tablón még szereplő Dr. Kator Miklós. És akkor még nem beszéltünk az aranycsapatról (azért csak így, kisbetűvel, mert nagybetűs Aranycsapat csupán egy létezik ebben az országban.  Sebők, Hidvégi, Horváth G., Andic, Lipták, Lázár, Farkas B., Mutumba, Djordjic, Milanovic távoztak, Lencsét, Vujovicot,, Izinget és, Szakályt kölcsönadták, az ősszel máshol szereplő Gyurcsó a napokban tért vissza.

Az, hogy ez a változás hova vezetett, mindenki láthatta.

A gárda már augusztusban kiesett a Bajnokok Ligájából egy olyan osztrák csapattól, amely ellen igenis lett volna esély a továbbjutásra, és bár még csak félidőben – pontosabban két fordulóval azon túl – jár a bajnokság, a címvédésre nem sok esélye van a Vidinek.

Persze, azt már rég tudjuk, hogy a hibás döntések belátásra nem mindenki képes. Garancsi István, a klub tulajdonosa még most is védi a mundér becsületét, pedig már mindenki számára kiderült – szerintem ő is tudja – hogy a klub fennállásának egyik legrosszabb döntése volt P.S (a nevét még mindig nem írom le) ide hozatala.

Garancsi szerint azonban nem ez, és nem a csapat szétverése okozta a rossz szereplést, amit ő már akkor látott, amikor még bajnok sem volt a csapat.
– Ez nem egy ad hoc döntés volt, mondhatom azt, hogy már tavasszal is úgy láttam, hogy a tervezett változások szükségszerűek lesznek. Nyilván megvártuk ennek a megfelelő idejét, hiszen a tavalyi szezon közben nem sok értelme lett volna ezeket rövid idő alatt véghezvinni, mert hasonló lépések esetén vélhetően nem született volna meg az első bajnoki cím. De világos volt, hogy a továbblépéshez egy másik út szükséges.

Nos, ez így egy nagy hülyeség.

A magyar bajnoki címtől továbblépni itthon már nem lehet, hiszen ez a legnagyobb cím, amit elérhet a csapat. Azt pedig mindenki tudja, aki valaha járt már futballpálya közelében, hogy egy sikeres csapat szétverése után két héttel nem lehet eredményt elérni egy BL. selejtezőben.

Sőt, a bajnokságban sem igazán.

– Minden lépésünk azt szolgálta, hogy a klub előrelépjen. A Videotonnál rend van. Van egyfajta elvárás mindenkivel szemben az előrelépés érdekében, és ha úgy ítéljük meg, hogy valahol személycserére van szükségünk, azt meglépjük. Egy ideje másfajta munkát végez a csapat P.S. irányításával, a mellette dolgozó stáb összetétele is annak megfelelően lett kialakítva, hogy megfeleljen ezeknek a kívánalmaknak. Tudjuk, hogy ezeknek a változásoknak a beéréséhez időre van szükség, de én 100 százalékosan biztos vagyok abban, hogy az elvégzett munka idővel megtérül, és ezeket az átalakításokat siker koronázza majd. A játékoskeretnél meglévő változásokról már sokszor beszéltünk: voltak magyarok, akik külföldre akartak menni, előfordult az is, hogy valakikre már hosszabb távon kevésbé lehetett építeni, és értelemszerűen nem tarthattuk meg az elhibázott, de korábban a klubra komoly terheket rakó igazolásokat sem.

Na ez a tipikus mellébeszélés. Mondjuk az biztos, hogy a Vidinél rend van, de inkább diktatúrának nevezik azt, amikor kirúgják azt, aki rossz szót mer szólni.....és diktatúrának nevezik azt, amikor előre cenzúrázzák a szurkolói fórum kérdéseit, hogy kényes téma még véletlenül se kerüljön terítékre. 

Nem akarok politizálni, mert ez az oldal nem ezért jött létre, de Garancsi pont úgy beszélt a nagy semmiről annak kapcsán, amit szétrombolt, mint azt barátja, az ország vezetője teszi.

De erről elég legyen csak ennyi.

A lényeg, hogy Garancsi lényegében egyetlen döntésével azt verte szét, azt rombolta le, amit évek óta építgetett.

Megérte?

 

Fehér György

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr303467936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása