Saját hazádban nem lehetsz próféta – szól a mondás.
Persze, ez a labdarúgásban nem nagyon szokott bejönni, de tény, vannak olyan játékosok, edzők, akik pont Magyarországon nem érnek el sikereket.
Azt gondolom, ilyen Urbányi István is.
Bár játékosként kétszer még a válogatottba is játszhatott, de nem túlzás azt állítani, hogy nem a hazai karrierjétől – játszott Salgótarjánban, négyszer igazolt a Honvédba, Győrben és a BVSC-ben, kétszer volt bajnokcsapat tagja – volt hangos a magyar sajtó.
Egészen addig, amíg jó érzékkel el nem adta magát, és így ő lett az amerikai futballbajnokság első magyar játékosa. Két év alatt 23 meccset játszott a San José Clash csapatában, és ez idő alatt többet olvashattunk róla, mint addig.
Urbányi valahogy edzőként ugyan azt az utat járja be, mint játékosként, bár itt van egy különbség. Volt idő, amikor sokat lehetett róla olvasni: na, nem a sikereiről, sokkal inkább a sikertelenségeiről.
Újpesten például – ahova a lilák ifjúsági csapatától került - szinte közellenség lett, és a tavalyi kecskeméti szerepvállalása sem volt diadalmenet. Sőt, a csapat talán csak azért maradt benn az első osztályban, mert a klubtulajdonos időben elküldte őt a kispadról.
Magyarországon a már említett két NBI-es csapat mellett dolgozott a BKV-ban, az MTK és az Újpest ificsapatainál.
Úgy néz ki azonban, Urbányi nagyon ért ahhoz, hogy mindig valami jó helyre kerüljön akkor, amikor itthon már nem nagyon kell sehova. (És azt most egyáltalán nem rossz felhanggal írom)
Az újpesti vesszőfutás után egyszer már volt a Maldív szigetek szövetségi kapitánya, és láss csodát, az ottani futballvezetők most is benne látták a megmentőt.
Urbányi tehát összepakolta kis bőröndjét, és átköltözött a világ másik felére, hogy egy ottani válogatottat készítse fel India, Banglades, Nepál, Srí Lanka, Afganisztán, Bhután és Pakisztán ellen a Dél-Ázsia Bajnokságra.
A játékosok megnézésben, kiválasztásában nem lesz gondja, az biztos. A kisebb szigeteken van helyi futball, mindenhol van egy iskola és mellette egy homokos, néhány helyen műfüves focipálya, de az országban egy igazi stadion van, a fővárosban, Maléban a Nemzeti Stadion, itt rendezik a bajnokság minden meccsét. Általában pénteken és szombaton is van két-két meccs, úgy kell elképzelni, mintha kettős rangadókat játszanának.
Urbányi tehát hetente két napra felül a lelátóra és megnézi az összes szóba jöhető játékost – hiszen egyetlen légiósa sincs az országnak.
A bajnokság is érdekes lehet, hiszen így nincs hazai pálya, meg idegenbeli meccs, minden gárda ugyan abban a stadionba játszik. Az már más kérdés, hogy melyik csapatnak hányan szurkolnak, de az biztos, hogy a válogatott meccsei nem fulladnak érdektelenségbe.
A nemzeti csapat meccseire ugyanis átlagban 17 ezren mennek ki.
És hogy milyen körülmények között él Urbányi?
„Én főleg Maléban vagyok, és azért ez itt más világ, mint az üdülőszigetek, ez egy nyüzsgő kis ázsiai főváros, amelyet folyamatosan fejlesztenek. Egy apartmanban lakom a feleségemmel, otthon szinte egyáltalán nem főzünk, mert a maldív konyha nagyon jó. Nem autót, hanem motort kaptam a szövetségtől, mert az autó itt teljesen fölösleges, mindenkinek robogója van. Egy-egy piros lámpánál olyan érzésem van, mint ha a MotoGP-ben a rajtrácson lennék, észnél kell lenni, hogy jól kapjam el a rajtot. Ebben az időszakban itt nincs eső, de mióta itt vagyok, két hete folyamatosan esik, ami nekem nem akkora gond, nem úgy a turistáknak. A hőmérséklet ilyen esős időben akár kettő fokot is visszazuhanhat, 30-ről, egészen 28-ig. Az állásról azt gondolom, hogy egy ország válogatottját vezetni mindig hatalmas megtiszteltetés és nagy felelősség, hiszen egy nemzetet képviselsz, ezért nem illendő nyaralásnak nevezni. Az ugyanakkor tény, hogy kényelmes állás, hiszen leülök egy stadionba, és egy hétvége alatt megnézem az összes játékost, nem kell beutaznom fél Európát. Irigyelni is lehet engem, ezt elismerem, ráadásul pluszjuttatásként itt vannak a gyönyörű turistalátványosságok. A Maldív-szigetek nem olyan pörgős, mint Kuala Lumpur vagy Bangkok, ez egy másik Ázsia, de nekem tökéletesen megfelel. Az kétségkívül megfizethetetlen, amikor az ember kimegy az óceánpartra, és csak a vizet és a hatalmas hullámokat meglovagló szörfösöket látja. Itt szövetségi kapitányként dolgozni valóban irigylésre méltó munka, sőt a sok teendő ellenére nem is munkának, inkább kikapcsolódásnak nevezném”
Urbányi minden bizonnyal a szerencse lovagja. Sokan talán egész életüket eltöltenék ilyen helyen, ám ő mindig képem meglepni valamivel az embert.
„ Két évre szóló szerződésem van itt, de ha Újpestről keresnének, még a Maldív-szigetekről is visszamennék, hiszen már több mint tíz éve ott élünk.”
Fehér György
