HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Úriember

fehgyu 2011.06.16. 16:17

Az ország egyik leggazdagabb emberéről azt gondolnánk, kőkemény üzletember, de igazi úriember. Az ország egyik legnagyobb könyvesbolt és kiadóhálózatának vezetőjéről az ember azt gondolná, kőkemény üzletember, de úriember. Ha azonban megtudnánk, hogy ez az üzletember beszállt a magyar futballba, megvett egy futballcsapatot, akkor már tudnánk, hogy ez az üzletemberből lett sportvezető, klubtulajdonos miért nem viselkedik úgy, ahogy mindenki elvárná tőle. A magyar futballban – tisztelet a kivételnek – már rég nem úriemberek irányítanak.

Matyi Dezső még akkor bocsátotta el a Pécs vezetőedzőjét, Kiss Lászlót a kispadról, amikor a gárda az első helyen állt az NBII-es tabellán. Az indok szerint hiába volt első a csapat, nem játszott látványosan, és nem volt garantált az első osztályba jutás. Aztán sokáig úgy tűnt, ez a döntés nem jött be: Mészáros Ferenccel bukdácsolni kezdett a csapat, volt úgy, hogy az adott forduló után nem is volt az első háromban. A hajrá viszont már a pécsieké volt: az utolsó nyolc meccsét megnyerte a baranyai gárda, és feljutott az első osztályban. Abban viszont mindenki egyetérthet, hogy ez legalább annyira – ha nem jobban – Kiss László érdeme, mint az őt váltó Mészárosé. Úgy látszik, Matyi Dezső és a pécsi klubvezetők nem így gondolják: Kiss László ugyanis nem kapott aranyérmet. Igaz, mint mondta, nem is számított rá. „Én a Péccsel kapcsolatban már semmire sem számítottam. Ha két hónapig nem fizettek ki, akkor mire számítsak?” – nyilatkozta az edző az NB1.hu-n. Mindez érthető, ha hozzátesszük, fizetést is csak akkor kapott, amikor nem volt más lehetősége, minthogy feljelentse a klubot az MLSZ-nél. A pontlevonást már nem kockáztatta meg a tulajdonos, így utalt: májusban a márciusi, júniusban az áprilisi fizetést. (Nem is értem, ez a Pécs miként kaphatott a tartozás ideje alatt NBI-es liszenszet. Na, mindegy)
Pécsen Kiss sikert ért el, még akkor is, ha idő előtt felállították a kispadról. Valami nagyon bűzlik ebben a dologban, mert a mindig szókimondó tréner azért nem szokott így nyilatkozni volt klubjáról: „Azt is elfelejtettem, hogy ott dolgoztam, azt is kitörlöm az életemből, hogy a Pécs edzője voltam. Pedig ez a PMFC, amióta itt van a Matyi úr, még soha nem állt az első helyen, csak velem. Ráadásul ugyanazokkal a játékosokkal dolgoztam, akik már korábban is itt voltak.”

Kiss Lászlót egyébként sokan nehéz embernek tartják. Nos, nekem van szerencsém személyesen ismerni. Az biztos, hogy a szakma a kisujjában van. És az is biztos, hogy senkit nem enged beleszólni a munkájába. Nála senki nem mondja meg, ki legyen a kezdő, ki a csere, kinek mikor kell beállni, és milyen taktikával játsszon a csapat. Ezt csak ő dönti, ő döntheti el. Ezt viszont ma Magyarországon sokan nem szeretik. Akik a pénzt adják, úgy gondolják, mindenbe beleszólhatnak. Rendben van, ilyen világban élünk. Van, aki ezt elfogadja, és van, aki nem. Kiss László – az én szememben nagyon becsülendő módon – nem fogadja el.

Ám amit a becsület diktált, megtette. Első helyen adta át a csapatot utódjának.

Úriember volt

Matyi Dezső még visszaszerezheti ezt, az üzleti életben méltán kivívott rangot. Csupán annyit kell tennie, hogy egy aranyéremmel, és a bajnoki címért járó prémium időarányos részével felkeresi az edzőt.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr522989693

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása