Ez most kemény lesz. Nagyon kemény. Mert az éhség kemény dolog. A pénzéhség még keményebb. Az ugyanis nem csillapítható. Olyan mint egy gyógyíthatatlan betegség – ha valaki megkapja, felemészti.
Nem tagadom, amikor Dzsudzsák Balázs a PSV Eindhovenhez igazolt, szinte minden hétvégén ott ültem a tévé előtt, amikor a holland csapattal játszott. Azt sem tagadom, hogy több ezer futballt szerető társammal együtt örültem sikerének. És azt sem tagadom, hogy jelenleg az egyik legjobb magyar futballistának tartom.
Az első negatív élményem egy évvel ezelőtt ért vele kapcsolatban. Akkoriban a Nagyítás című, egyébként irodalmi hetilap úgy gondolta, a labdarúgó-világbajnokság előtt eltér a szokásostól, és megjelentett egy sportanyagot, melyben a kor egyik legjobb magyar játékosa mesél a selejtezőkről, az előre lépés lehetőségéről, a világbajnokság esélyeiről, és arról, mit csinál egy magyar játékos akkor, amikor a vb-n kellene lennie, de csapata nem jutott el oda. Engem kértek fel a cikk megírására, és a választás végül Dzsudzsák Balázsra esett. Rögtön sikerült felvenni a kapcsolatot Balázzsal, így megbeszéltünk egy találkozót. Ám a játékos „elfelejtett” eljönni a megbeszélt helyre, ráadásul a telefonját is kikapcsolta. Ezt újabb telefonhívás, újabb egyeztetés, újabb találkozó követte – amire szintén nem jött Dzsudzsák. Ez után még háromszor játszottuk ezt el, igaz, utolsó két esetben már telefonon beszéltünk, hiszen nagyképűen csak annyit mondott, nem tud velem találkozni, mert nincs ideje rá. Ám készüléke az általa kért időpontban szintén ki volt kapcsolva. Az interjú végül összejött – Vörösbaranyi József menedzser segítségével. Ő volt az, akit felhívtam, akinek elmondtam a történetet, és aki talán egy kicsit odakoppintott Balázs fejére. Azt hittem egyszeri történetről van szó – igaz, nála nagyobb játékosok, mint például Henrik Larsson, vagy épp Lionel Messi pontosan meg tudott jelenni a velem megbeszélt időpontra – ám a nyáron még több, érdekes történetet hallottam megbeszélt, majd elmaradt találkozókról, na meg átbulizott éjszakákról. Hozzá kell tenni, ez utóbbi egyáltalán nem gond, hiszen Balázs folyamatosan bizonyított, és már kinőtte a holland bajnokságot.
Ám most úgy gondolom, sosem fogja megérteni, mit is jelent igazi futballistának lenni. Az orosz Szport Ekszpressz szerint ugyanis Dzsudzsák Balázs aláírt az oroszországi Anzsi Mahacskala csapatába. Bizton állíthatjuk, hogy a döntést nem szakmai érvek, hanem a pénz motiválta. Az egyébként magyar szinten már így is milliomos Dzsudzsák még többet akar keresni – az más kérdés, hogy ezt egy jegyzett európai topcsapatba is megtehetné. Ő azonban most a könnyebb utat választotta, a pénz szaga megtévesztette őt. Egyetlen pozitívuma a döntésnek, hogy Balázs így együtt játszhat egy igazi világklasszissal, hiszen az orosz bajnokságban legutóbb 11. helyen végző Anzsi csapatkapitánya a világbajnok Roberto Carlos. Igaz, a brazil már 38 éves, nem pedig 24, mint Balázs. Félő, Dzsudzsák úgy eltűnik a süllyesztőben, mint a szintén tehetséges Huszti, aki a Mahacskalához képest is ezerszer jobb csapatba, a Zenitbe igazolt, ma már viszont nem sokan emlegetik a nevét.
Dzsudzsák 2008-ban elindult egy úton, mely a profi futball világába vitte. Most, három év után letért erről az útról, sőt, visszafordult, és már nevelő klubja, a Debrecen is a háta mögött van – csak rossz irányban. Dzsudzsák éhes lett, nagyon éhes. És ezt az éhséget annak kárára is csillapítja, hogy azért van már mit „ennie”, és annak kárára is, hogy ezzel a lépésével talán sosem lesz már igazi futballista. Sokak szemében ő ugyanis már csak egy pénzéhes futballista. Ezzel a döntéssel legalább annyi szimpatizánst veszített, mint amennyi pénzt nyert.
Fehér György
