FC Barcelona – Tardosi FC, London – Tatabánya, Lionel Messi – Minárcsik Dániel. A párhuzamos egyenesek a végtelenben, az előbbi párhuzamok Kassai Viktor életében találkoznak. Világhírű játékvezetőnk egy héttel a Barcelona – Manchester United Bajnokok Ligája döntő után a Magyar Kupa megyei döntőjén fújta a sípot Tatabányán.
- Amikor tehetem, hazajárok a szüleimhez, és a Carbonex kézilabdameccseire is kijárok időnként. Mindig is tatabányainak vallottam magam, bár már nem itt lakom – vágott bele kissé fáradtan, de mosolygósan Kassai Viktor. - Játékvezetői szemmel a megyei mérkőzésre is ugyanúgy készültünk, mint a BL-döntőre, hiszen a szabályok ugyanazok. Nem nehéz dolog a játékvezetés, csak jó döntéseket kell hoznunk a különféle szituációkban, és meg kell találnunk a motiváció megfelelő módját, hogy kellően komolyan vegyük minden feladatunkat. Természetesen a Wembley-ben lejátszott meccs a tét és a feszültség miatt különösen nagy jelentőséggel bírt, hiszen tudtuk, egy ott elkövetett hibának óriási ára van – akár a játékosokra, akár ránk nézve.
- Szinte pontosan huszonegy év telt el a Barcelona – Manchester United és a Szárliget-Óbarok mérkőzés között, ahol asszisztensként bemutatkozott. Mennyire emlékszik abból a találkozóból?
- Nem sokra, hiszen rengeteg idő telt el azóta, több mint ezer mérkőzésen működtem közre játékvezetőként vagy asszisztensként. Olyan szempontból volt ez fontos összecsapás, hogy ez volt a karrierem első lépcsőfoka. Bevallom őszintén, az elején a játékvezetés egyfajta kényszerpálya volt számomra, hiszen gyermekkoromban focista szerettem volna lenni, játszottam is Tatabányán nyolc-kilencévesen a korosztályos csapatokban. Nem bizonyultam azonban elég tehetségesnek, így édesapám hatására a játékvezetés mellett döntöttem, bár eleinte nem tudtam pontosan, mibe vágom a fejszémet. Természetesen nekem is akadtak hullámvölgyeim, amikor több volt a kritika, mint a dicséret, de ilyenkor a legfontosabb, hogy az ember túltegye magát ezen a helyzeten. Aki erre nem képes, az fájó szívvel befejezi a pályafutását.
- A kilencvenes években járta végig a játékvezetők szamárlétráját, amikor Puhl Sándor szerzett rengeteg dicsőséget a magyar játékvezetés számára. Az akkori legjobb sípmesternek milyen szerepe volt az Ön életében?
- Felnéztem rá, mint példaképre, de sohasem akartam rá hasonlítani. Most is azt vallom, hogy nem másokat kell kopírozni, hanem a saját utunkat kell járni – el kell lesni a jót azoktól, akik jól végzik a dolgukat, és a rosszat azoktól, akik kevésbé jól. Puhl Sándor sokat segített a pályafutásom során, hiszen egy fiatal játékvezetőnek talán a legfontosabb, hogy esélyt kapjon arra, hogy megmutassa a képességeit – ő pont ezt az esélyt adta meg nekem.
- Olimpiai döntő, világbajnoki elődöntő és Bajnokok Ligája finálé után lehet még feljebb?
- Magasra tettük a mércét, de jövőre például Európa-bajnokságot rendeznek, ott is szeretnénk képviselni Magyarországot. A hitvallásom egyébként rövid távra szól: mindig a következő mérkőzésen kell hibátlanul teljesíteni.
Roland
