Pápán olyan dolog történt, amely a mostani világban ritkaságszámba megy. Magyarországon, a hazudozó, mindenkit átverő, nem fizető (tisztelet a kivételnek), klubvezetők korában pedig egyenesen elképzelhetetlen. Egy játékos és egy tulajdonos egyetlen kézfogással örök hűséget esküdött egymással.
„Hét éve kerültem Pápára, abban maradtam Bíró Péterrel, hogy mindegyik szezon végén tárgyalunk, s ha elégedettek vagyunk egymással, hosszabbítunk. Most is ez történt, azzal a kitétellel, hogy jövőre már nincs szükség egyeztetésre, hiszen életre szóló szerződést kötöttem. Mint korábban, úgy ezúttal sem volt szükség ügyvédekre, jogászokra, sőt tanúkra sem" – mondta el az NSO-nak Szűcs Lajos, a Pápa 39 éves kapusa, aki hozzátette, egymás kezébe csaptak, és a felek tudják, a kézfogás többet ér bármiféle írásnál.
Bevallom, mindig is Szűcs Lajos volt az egyik kedvenc kapusom, mert mérhetetlen maximalizmus jellemezte.
És bevallom, jó tíz éve már nem beszélünk egymással, sőt, egy időben le is tette a telefont, amikor meghallotta, hogy én keresem.
Megsértődött.
Egy cikk miatt, ami még a Sport Pluszba jelent meg.
Egy cikk miatt, amiben azt taglaltam, abban az időben hány, meg hány alkalommal mondta le a válogatottságot mondvacsinált indokokkal.
Persze, akkor állításomat most is fenntartom: Szűcs Lajos egy idő után megsértődött, hogy mindig csak valaki mögött, második, esetleg harmadik számú kapusnak hívták a nemzeti csapathoz.
Persze, ő ezt másképp látta, látja, de a közvélemény akkor mást mondott.
És ezt csak hatványozta az a tény, hogy szűcs Lajos már akkor a legjobb magyar kapus volt, és igenis helye lett volna a nemzeti csapatba.
Ám egy idő után megunta a csere szerepét, és mindig valamiért lemondta a meghívást.
Én pedig ezen eseteket szedtem egy csokorba – ami miatt ő megsértődött.
Ismerem szűcs Lajost.
Tudom, hogy még mindig haragszik rám, tudom, hogy talán még most sem állna szóba velem.
És ez a tulajdonság – nevezzük önfejűségnek, makacsságnak vagy bárminek – az, ami miatt még most, 39 évesen is a magyar bajnokság legjobb kapusa.
Mert egy jó hálóőrnek pont ezekre a tulajdonságokra van szüksége ahhoz, hogy a többiek felé emelkedjen. És pont ezért lehet vele egy kézfogással megegyezni. Mert ő az, aki biztosan tartja magát az adott szavához.
Egy jó tulajdonos pedig mindent elkövet, hogy egy ilyen kapust megtartson.
És az, hogy a felek aláírás és tanúk nélkül is tudják, mit jelent egy kézfogás, újabb dimenzióba emeli mindkét felet.
Bárcsak minden magyar futballklubnál így viselkednének, így gondolkodnának.
Fehér György
