Ez a cikk az egyik állandó olvasómhoz, de minden olvasómnak szól.
Szóval olvasóm kifogásolta tegnapi cikkemet.
Véleményét természetesen tisztában tartom.
Sőt, nem is akarom megvédeni a Videoton trénerét – a nevét szándékosan nem írom le – de mondja meg legyen szíves, Ön mit gondol arról, hogy a magyar labdarúgás szakmai első embere – mert a szövetségi kapitány annak számít – és annak segítője egy szakmai fórumon szidja úgy az egyik kollégáját a többi szakmabéli előtt, hogy az nincs ott?
Ezt Ön korrekt viselkedésnek tartja?
Vagy hogy példát hozzak: ha Ön futballedzőként mit szólna ahhoz, ha a háta mögött, egy szakmai fórumon azt mondanák Önről, hogy ki kell utálni a magyar futballból?
Szerintem így kell ezen elgondolkozni….
A kedves olvasó azt mondja, példátlan, hogy valaki minősíteni meri a szövetségi kapitány viselkedését. Én meg azt mondom, az a baj, hogy senki nem meri. Az a baj, hogy senki nem írja le azt, amit sokan gondolnak, inkább csendben maradnak, vagy ami még rosszabb, nyaliznak egy kicsit.
Csak hogy Egervári emberi oldalát is ismerjük egy kicsit, számos jó tulajdonsága mellett ő volt az, aki egy személyes témában összeveszett az U20-as világbajnokságon a csapat mellett dolgozó egyik egészségügyi segítővel.
Hozzáteszem, nem a csapat ügyeit érintő kérdésben tért el a véleményük, hanem magánügyben vesztek össze. Egervári gyorsan rövidre zárta a történetet: hazaküldte a szakembert, és a bronzéremért járó prémiumot is megvonta tőle. Mindezt azért, mert nem értettek egyet valamiben.
Az olvasó hozzászólásában megkérdezi, hányan adták nevüket a cikkhez?
Nos, el tudja képzelni, hogy ha az edzőképzésen az edzők vezetője valakit a háta mögött szid az edzők előtt, akkor azt bárki merné a nevével vállalni? Főleg úgy, hogy az előbb leírt történet közismert a magyar futballban, sőt,a Sport Pluszban meg is jelent, és Egervári is elismerte.
Ne vicceljünk…
Mindenki tudja, hogyan lehet ma valaki vezetőedző az első osztályban.
Tisztelet a kivételnek, de csak olyan ülhetnek le a kispadra, akik jóban vannak a képzés vezetőivel. És sajnos ma Magyarországon többet ér egy ilyen állás, minthogy bárki névvel vállalná a véleményét.
És hogy nem légből kapott szavak ezek, azt bizonyítja Kiss László esete, aki valóban nehéz ember, de aki mindig nyíltan vállalja a véleményét – és ennek meg is van az eredménye.
Ő az az edző, aki külföldön szinte mindig sikeres volt, itthon pedig egy leírt ember.
Az olvasó még egyszer megkérdezi, ki adta a nevét a cikkhez?
Nos, bár senki nem adta a nevét, senki nem is cáfolta. Mindezt úgy, hogy estére az összes hírportálon fenn volt az anyag – amit nem én írtam – hogy Egervári és segítője a háta mögött szidta a portugált. Egervárit személyesen ismerve már rég cáfolta volna az információt, ha nem lenne benne igazság, ha nem tudná pontosan, hogy többen hallották az egészet.
Engem nem lehet azzal vádolni, hogy a Videoton edzőjének híve lennék, sőt, azt gondolom, hogy ő nem ebbe a futballközegbe való, és azt gondolom, hogy az elmúlt fél évben annyi hibát vétett, melyen a felét sem nézték volna el egy magyar edzőnek.
De ez nem változtat a véleményemen: azt is gondolom, hogy Egervári és Varga viselkedése pont olyan gusztustalan volt, mint a portugál bő háromnegyed éve a magyar futballban.
Maradok tisztelettel
Fehér György
