HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Urbán első nyilatkozatával kinevettete magát

fehgyu 2012.01.18. 15:36

Talán még az ünnepek előtt azt írtam, csodálkoznék, ha Marian Vlakkal kezdené meg a Vasas a felkészülést. Nos, egyszer tudnám így a lottószámokat megjósolni.
Gondolom, a horvát szakembernek nem tetszett, hogy amellett, hogy sem ő, sem a játékosok hónapokig nem kaptak fizetést fizetést, a csapatot a télen nem az elképzelései szerint akarták megerősíteni.
Vlak tehát ment, jött helyette eddigi segítője, Urbán Flórián.
Az az Urbán, aki már az első nyilatkozatával kinevette magát.
Azt mondta, elég volt a milliókért csak sétálgató játékosokból a Vasasnál. Aztán bedobott három nevet, akikkel megerősíteni a csapatot, de akikről köztudott, hogy mindenhol milliókat kerestek.
Azaz pont olyan játékosok, akikből Urbánnak elege van.
De nézzük őket egyesével.
Maróti Béla neve nem cseng idegenül a Vasasnál.
Egyszer ugyanis már majdnem az angyalföldiek játékosa lett....csak túl éhes volt.
Vancsa Miklós, az akkori ügyvezető mondta el nekem - tehát ez nem pletyka - az egyik edzésen, hogy leült tárgyalni az akkor még Kaposváron játszó Marótival, aki több mint egymilliós fizetési igénye mellé tizenöt, azaz 15 millió forintos aláíráspénzt kért.
Vancsa természetesen ezt nem adta meg, a játékos pedig meg sem állt Kispestig. Azt nem tudom, ott milyen igényei voltak, de gondolom egy-két nap alatt nem változott az elképzelése. Igaz, Kispesten aztán aláírt.
És ez egy ötéves sztori.
Gondolom, ma sem akar sokkal kevesebbért futballozni - sőt - mint akkor.
A következő név Oláh Lóránté.
Azé az Oláhé, aki szintén Kaposváron lett ismert játékos, aki bár Debrecenben és a Ferencvárosban is próbálkozott, de egyik csapatban sem futott be túl nagy karriert.
Kaposváron ugyan király volt, de csak addig, amíg a gárda edzője, Sisa Tibor rá nem jött, hogy Oláh nemcsak a pályán, de esetleg a tippmix szelvény kitöltésénél is király.
Főleg, ha a saját csapatának meccsei is szerepelnek a szelvényen.
Persze ezt Sisa bizonyítani nem tudta, de azért pár társával a tarcsiba száműzte a játékost, és ez után már nem is szenvedett érdekes vereségeket a Kaposvár.
A harmadik játékos az a Herczegfalvi Zoltán, akinek tehetségét senki sem vitatja, de aki nem oly rég még Amerikába menekült a kispesti szurkolók haragja miatt.
És nem fogják kitalálni miért haragudtak rá a drukkerek.
A szóbeszéd szerint Herczegfalvi is előre sejtette saját csapatának eredményét akkor, amikor a tippmix szelvényt kellett kitölteni.
Persze, erre sincs bizonyíték.
Na, Urbán úgy gondolja, ezzel a három játékossal előrébb juthat a Vasas.
A milliókért sétálgató játékosok helyett.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr813574089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása