Nagyon remélem, hogy a Videoton vezetői, játékosai, döntéshozói kinn voltak csütörtök este a fehérvári stadionban. Na jó tudom, hogy a Vidi saját kardjába dőlt, saját hibájának köszönhetően - tucatlégiósokkal szétbombázott védelem, vak (bocsánat) kapus, sok-sok millióért idehozott külföldi edző, melyeknek köszönhetően már nem is magyarul beszélnek a csapat edzésén - viccesen korán kiesett a Bajnokok Ligájából.
A Paksnak köszönhetően azonban egy nem mindennapi futballélménnyel gazdagodhatott minden magyar szurkoló, és ezért remélem, hogy a Vidi vezetői látták, ahogy a csak magyar játékosokból álló, a Vidinél sokkal-sokkal szerényebb költségvetéssel működő Kis-csapat 1-1-es döntetlent játszik a skót Hearts-al.
Sőt, azt kell hogy mondjam, ezt a döntetlent a finn játékvezetőnek köszönhetik a szigetországiak, mert spori olyan büntetőt adott meg, amelyen egész Európa mosolyog. (Skóciában pedig kifejezetten röhögnek.)
De ne foglalkozzunk most ezzel. Örüljünk annak, hogy a paksi legények megint megmutatták az országnak, nem kellenek a légiósok, nem kellenek a külföldiek. (Legalábbis nem ilyen mennyiségben.)
A gárda nem játszott túl látványos meccset, nem lehet azt mondani, hogy a semleges nézőt a fotelez szögezték volna, de látszott rajtuk: nagyon akarják a sikert. És ez az 1-1-es eredmény bizony siker, hiszen gondolom, a paksiak felcserélnék büdzséjüket a Hearts néhány hónapos költségvetésére.
Ráadásul a skótok azért már rutinos nemzetközi szereplők, míg a Paks ötödik nemzetközi meccsét játszotta - és erre az öt meccsre alig egy hónapon belül került sor.
A Paks példát mutat az egész országnak - még annak a Videotonnak, amelyik múlt héten azért 4-0-ra legyőzte őket - hogyan kell alázattal és odaadással futballozni, hogyan kell küzdeni, megszakadni a pályán.
És ne feledjük: a hazai 1-1 a Tromsö ellen már szerencsét hozott.
Fehér György
