Vége az évnek
Történt sok minden. Jó is rossz is.
Történelme első bajnoksági címét nyerte a Videoton – hogy aztán hívjanak egy kóklert évi majd 100 millióért a kispadra, aki előbb elzavart mindenkit, aki ebben a „hőstettben” szerepet játszott, majd nevesincs légiósokkal töltötte fel a keretet. Meg is lett az eredménye: a csapat már az augusztusi BL. sorsoláson sem vett részt. Persze, a csapat magyar "sztárjai" is pofára estek. Egyikük másikuknak akkora lett az arca, hogy szinte be sem fértek az ajtón. Mára kiderült, hogy a nagy titokban Törökországba szerződő Lázár Pál még egy ottani kieső csapatba is gyenge, míg a másik "nagy arc", Lipták Zoltán ingyen sem kell senkinek Európában.
Prukner „mester” is hozta a sajátjait a Fradihoz Kaposvárról, ami meg is látszott a csapaton. Előbb lendületből, na meg lelkesedésből a dobogó harmadik fokán végzett a gárda, a nyár azonban már előre vetítette a katasztrófát: a csapat úgy esett ki az Európa Ligából, hogy lényegében már továbbjutott onnan, majd a bajnokságban is „olyan jól” kezdett, hogy sokáig kieső helyen állt. Ment is Prukner, egészen Zalaegerszegig, ahol véghez tudta vinni azt a csodát, amit a zöldeknél nem: egyetlen meccset sem nyert meg az ősz folyamán. Most úgy gondolja, hogy kaposvári kedvencei mentik majd meg a ZTE-t, így őket akarja leigazolni a Fraditól. Ott viszont már az a Détári az edző, akivel egy kicsit megindult a csapat, és akinél ezek a játékosok már nem nagyon jutnak szóhoz, úgyhogy valószínűleg mehetnek isten hírével.
A Vasas február óta lejtmenetben van, aminek akár kiesés is lehet a vége. Persze, ez nem meglepő, ha azt nézzük, hogy egy olyan tulajdonos vette meg a klubot, aki csak fizetni nem fizet időben a játékosoknak és az edzőknek. És ha már az edzőkről beszélünk, Komjátit itt Vlak váltotta, és amíg az ő lelkesedése kitartott, a csapat stabilizálódott, ám amint ez a lelkesedés csökkent, a gárda is ismét sorra zakózott. Ráadásul Vlak a téli szünet előtt leadta azt a listát, amelyen azoknak a játékosoknak a neve szerepel, akikkel meg akarja erősíteni a csapatot, ám helyettük az NBIII-as bajnokság középmezőnyében szereplő tartalékcsapat fiataljait hozták fel az egyhez. Úgy, hogy erről Vlak még nem is tud. Ezt nézve nehezen hiszem, hogy tavasszal is ő felel majd a XIII. kerületiek szerepléséért. Komjáti, ez az ősvasasos ember, aki játékosként és edzőként is évtizedekig szolgálta az egyesületet pedig olyan helyzetbe került, hogy be kellett perelnie a klubot, mert ez a Faragó nevű hazudozó tulajdonos ígérete ellenére nem fizette ki neki a bérét.
Újpesten is elkövették azt a hibát, amit Fehérváron: a tavalyi hatodik hely után új embert hoztak a klubhoz. Igaz, nem a kispadra, hanem a vezetésbe. Bartha Csaba pedig jött, kirúgott mindenkit, aki egy kicsit is számít a lila-fehéreknek, szétrombolta a klubot, ráadásul kevés olyan szava volt, ami igaznak bizonyult, és ennek szinte egyenes következménye volt a kieső helyek felé süllyedés. Mindezt persze úgy, hogy Leo Beenhakker személyében igazi világklasszis ült a sportigazgatói székben. Míg ő milliókat keresett havonta, a játékosok sok-sok hónapig egy fillért sem kaptak a jussukból. Igaz, náluk is rosszabbul járt a klub tulajdonosa, aki néhány napig börtönkoszton élt. Az új, belga tulaj azonnal átlátta, hogy az őszi rossz szereplés nagy részben Bartha aknamunkájának volt köszönhető, így az ügyvezető három hónap áldásos tevékenysége után ment is a francba.
Kispesten viszont az az érdekes, hogy béke van. A magyar labdarúgás megmondó embere, Hemingvay úr az ősszel nem borzolta semmivel idegeinket, és talán a nagy nyugalomnak köszönhető, hogy a gárda Supka Attila irányításával szinte szárnyal – legalábbis korábbi önmagához képest. Persze ehhez kellett az is, hogy a Nemzet Sanyija már sehova nem tudta eladni magát külföldön. Azt is be kell vallani azonban, hogy Torghelle hazatérése után azért egyértelműen kiderült, hogy ő még mindig egy más szintet képvisel, mint a magyar NBI. Kérdés, hogy az ő, és a csapat játékát meghatározó afrikai légiósok tavaszi távozása mennyire látszik majd meg a gárdán.
Ki kell emelni a Diósgyőrt, amely üde színfoltja a magyar bajnokságnak, akkor is, ha a szurkolótábort, na meg akkor is, ha a csapat játékát nézzük. Igazi fanatizmus uralkodik a városban és a csapat körül. Igaz, volt már így jó párszor, aztán valahogy mindig elfogyott a pénz. Vagy mint Reszeli idejében, valaki ellopta azt. Reméljük, most nem ez fog történni, mert ha valahol, hát Diósgyőrben megérdemlik az emberek, hogy legyen miért lelkesedniük.
Ugyanígy ki kell emelni a Debrecent, ahol a tavalyi pofon után – a csapat az aranyérmek után nem fért fel a dobogóra sem – bátran nyúltak a saját nevelésű fiatalokhoz. Persze az is kellett ehhez, hogy a vezetőség végre ne egy külföldi trénerben lássa a megmentőt, és bizton állíthatom, a mai Debrecen egyik legnagyobb erőssége Kondás Elemér.
Kecskeméten is érdekes dolgok történtek: az eddig azért nagyjából a nyugalom szigetének tekintett városban a játékosok egy mérkőzés alatt figyelemfelkeltés céljából – már bocsánat - kakilni mentek, mert nem kaptak fizetést. Lett is belőle galiba, mindenkit megbüntettek, akit csak lehetett, csak a szerződést be nem tartó klubtulajdonost. Sőt, az edzőnek is távoznia kellett, ám Kecskeméten most két olyan szakembert neveztek ki a gárda élére, akiknek egyáltalán nincs meg az ehhez a munkavégzéshez elengedhetetlenül szüksége végzettségük.
De mindez semmi ahhoz, ami a Haladásnál történt. A csapat edzőjét, Aczél Zoltánt a Videoton elleni Magyar Kupa mérkőzés után verték bilincsbe a rendőrök, mert a gyanú szerint 4000 euróért eladta a becsületét, na meg a három évvel ezelőtti Zalaegerszeg-Siófok meccset. A tréner persze tagad, csak az a baj, hogy a csalásban benne lévő játékosok nem. Így a már-már mártírnak beállított Aczél – aki még azt is felvetette, hogy több mint 40 millára bepereli az MLSZ-t (igaz, mint tudjuk, a legjobb védekezés a támadás) – ellen több egykori futballista is vallott. Külön-külön, de mindenki ugyan azt.
És akkor elérkeztünk az év legnagyobb botrányához, amit nem szeretnék túl hosszan leírni. Mindenki látja, hogy ezt a „jó magyar futballt” körbelengi a bunda és a fogadási csalás. Igaz, erről én már másfél éve írtam, de akkor mindenki hülyének nevezett, miként az MTK-nál is kaptam hideget-meleget (és akkor még finoman fogalmaztam), amikor azt mondtam, játékosai tippmixelése miatt esett ki a gárda az élvonalból. Érdekesség képen meg kell nézni, kik vannak benne a fogadási botrányokba, és pályafutásuk alatt mely csapatokban játszottak. Szinte mindegyikük megfordult a Hungária körúton, sőt, többen a kék-fehér klub neveltjei. Ám mint mondtam, nem szeretnék ezzel sokat, foglalkozni. a lényeg, hogy a dolgok mostani állása szerint kétfajta csapat létezik az NBI-ben. Amelyikről már kiderült, hogy a játékosai csaltak, és amelyikről még nem.
A futball persze csapatjáték, de azért az egyéni érdekeket is nézni kell.
Na, ezt tartotta szem előtt Dzsudzsák Balázs, akinek a nevét nyár óta immár ciril betűkkel írják mezére. Ezért a váltásért a bankszámlája nagyon sok euróval nőt, a megítélése viszont a béka segge alá került. Ráadásul a kemény orosz bajnokságban kijött, hogy Dzsudzsák annyira nem szereti a rakkolós, test a test elleni játékot, így nem is nagyon tűnt ki a csapatából. Igaz, nem is lehet könnyű, mert a jónevű Anzsi Mahacskalának az is nehezen sikerült, hogy a felsőházi rájátszásba kerüljön. Persze, a mi Dzsudzsink sem kerülhette el az ütközéseket, és egy ilyen során vállát törte a játékos.
Szerencsére ezt a válogatott nem érezte meg. Nemzeti csapatunk Egervári Sándor vezetésével az elmúlt 25 év legjobb szereplésével rukkolt elő. Szerencsétlenségünkre azonban ezt egy olyan csoportban tette, ahol szinte nem volt meglepetés eredmény, így ez sem ért Európa-bajnoki szereplést.
Légiósainkkal nem sok mindent történt: hol játszanak, hol nem, hol sérültek, hol nem.
Egyetlen kivétel azért akadt. Úgy néz ki, hogy új magyar sztár született (na persze csak csínján a jelzőkkel). A Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott Genkben szereplő Tőzsér Dániel játékáról még a Chelsea edzője is elismerően nyilatkozott, egy angol sportműsorban pedig már-már a labdarúgás királyának nevezték. Persze, ott még nem tartunk, hogy Európa legjobb csapatai álljanak érte sorba, de most itt a lehetőség, hogy a Genknél nagyobb játékerőt képviselő gárdában mutassa meg tehetségét. Persze, csak akkor, hogy nem ijed meg ettől a lehetőségtől, és nem elégszik meg azzal, hogy Genkben már sztárként kezelik.
Juhász Roland viszont úgy néz ki, hogy az Andelchtből megy nyugdíjba, és valljuk be, lassan-lassan már bele is szürkült ebbe a csapatba. Bár nyáron állítólag fél Európa őt akarta, mégsem engedték sehova (állítólag még 4 millió euróért sem), és attól félek, ha most nem tud eligazolni, ez után már nem is nagyon fog.
Persze, még történtek dolgok a magyar labdarúgásban, de hirtelen ennyi jutott eszembe.
És hogy kit hoz a jövő?
Nos, nem vagyok jövőbe látó, így csak reménykedem abban, hogy előrébb lépünk színvonalban, hozzáállásban, kommunikációban, és hogy a csalók, bundázók, nyerészkedők, kóklerek eltakarodnak a pályák környékéről.
Mert lehet bármilyen is a magyar futball, mi ezt szeretjük, ezt követjük figyelemmel, ennek drukkolunk.
Ahogy Virág elvtárs mondta: kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.
Fehér György
