Gyermekkorom kapusa volt.
Emlékszem, a grundon mindenki Zsiborás akart lenni.
Igen, mert akkoriban, bár sok jó magyar futballista rohangált a pályán, sok fiatal kapus akart lenni.
Mert Zsiborás Gábor is az volt.
Egy kapus, akit mindenki szeretett.
Egy kapus, aki Ferencváros történelmének egyik legnépszerűbb játékosai volt, aki máig mindenki emlékezetében ott él.
Egy kapus, akiről azok a drukkerek is tudják, ki volt, akik talán meg sem születtek, amikor Zsiborás örökre lehunyta a szemét.
Ott halt meg – pontosabban ott került kómába - ahol élt – a Fradi pályán.
Érdekes, hogy vannak olyan futballisták, akik bár elhagyták szeretett csapatukat, a drukkerek ennek ellenére szerették, imádták őt. Ilyen volt a Ferencváros szurkolóinak például Zsiborás Gábor, aki hiába védett 1993-ban már az MTK-ban, mindenki számára Fradista maradt. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, mint hogy amikor nevelőegyesületéből – 12 évnyi élvonalbeli szereplés után – elszerződött az MTK-hoz, és annak színeiben először látogatott vissza a Ferencváros stadionjába, az örökrangadón a több tízezres publikum vastapssal fogadta!
Tán a sors akarta úgy, hogy a sokak által csak Zsibinek hívott kapus 18 évvel ezelőtt aztán ne ellenfélként, hanem a magyar válogatott tagjaként térjen vissza az Üllői útra.
A sors, na meg Verebes József.
Az akkori szövetségi kapitány ugyanis meghívott küldött neki az oroszok elleni meccsre. A vb-selejtezőre készülve a találkozó helyszínén, az Üllői úti Fradi-pályán melegített, a felkészülést szolgáló edzőmeccs előtt felszabadultan védett.
Készült a meccsre, a nagy előadásra.
Arra az összecsapásra, amelyen minden bizonnyal több mint tízezer ember skandálja majd a nevét, ráadásul régi sikerei színhelyén, az otthonában, az Üllői úti stadionban.
Senki nem gondolt arra, hogy ez a sok ember nem a nevét skandálja majd, hanem a gyász könnyeivel küszködve gyertyát gyújt egy nagy kapus, és egy nagyszerű ember emlékére.
Azon az edzőmeccsen történt valami.
A melegítő kapus mozgása megváltozott, Zsiborás a földre esett.
Ott, az Üllői úti kapufa árnyékában komába esett.
Soha többé nem ébredt fel.
Hat nap elteltével a kórházban hunyt el.
De emléke, szakállas fizimiskája, na és egy nagyszerű védései örökre velünk maradtak.
Fehér György
