HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Magyar hősök a Bajnokok Ligájában

fehgyu 2011.08.24. 10:06

Az idei Bajnokok Ligája idény nem telik el úgy, hogy ne lépjen pályára magyar játékos.
Sőt, már most biztos, hogy három magyar futballista is ott lesz a legjobbak mezőnyében. Sőt, ebből két játékos meghatározó futballistája csapatának.
Sőt, mindkét játékos vastagon kivette a részét abból, hogy csapata bejutott az elitkörbe. Sőt, egyiküket most szinte egész Belgium ünnepli.

Tegnap ugyanis a Genk hazai pályán 2-1-re legyőzte a Maccabi Haifát,és mivel Izraelben is ugyan ez az eredmény született- csak fordított felállásban - jöhettek a büntetők. A büntetők, melyekből kettőt kivédett a szinte extázisban lévő Köteles László.
A kapus, aki Szegedről indult, aki Diósgyőrben lett ismert, NBI-es játékos, aki már volt válogatott kerettag, de akit azért nem igazolt le egy angol csapat, mert túl alacsonynak vélték.
A kapus, aki tavaly Belgiumban is nagyon rossz évet zárt. Bár 2009-2010-ben alapembere lett a Genknek, a diósgyőri vezetők, látva sikerét, "éhesek" lettek. Pénzt, még több pénzt akartak, és ennek a kapus itta meg a levét. A magyar és a belga csapat közti jogi vita miatt sokáig nem léphetett pályára, és mire a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a Genk javára eldöntötte a kérdést, Köteles már második számú kapus lett a roppant tehetséges Thibaut Courtois mögött.
Szerencsétlenségére a 19 éves belga kapus nagyszerű formát mutatott - ám végül kiderült, ez még jól is lesülhet a magyar számára. Bár a Genk bajnok lett, Kötelest pedig lassan kezdték teljesen elfeledni Belgiumban, és a nyár elején még az is felvetődött, hogy távozik a Genkből, jött a visszautasíthatatlan ajánlat.
Na (reméljük, hogy ekkor még) nem Kötelesért - hanem Courtoisért. A játékos végül a Chelsea-hez került, és bár a belgák szerettek volna a helyére kezdő kapust szerződtetni, végül Kötelessel a kapuban kezdte meg a gárda a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját.
A kapus tehát kis túlzással végigélte a poklok poklát, de ez nem törte meg. Tegnap azonban sok-sok millió szeme láttára kitört belőle a felszültség: a két kivédett büntető után úgy rohangált a stadionban, mint egy kisgyerek, aki megkapta karácsonyra azt az ajándékot, amit már nagyon szeretett volna.
Ma pedig már őt ünnepli egész Belgium, és ezt száz százalékig megérdemli. Más magyar példákkal ellentétben Köteles nem omlott össze attól, hogy egy évig a kispadot koptatta, nem kullogott haza, nem fogta a külső körülményekre mellőzését, sőt mutatta meg tehetségét, amikor legjobban kellett.A klub fennállásának egyik legfontosabb meccsén.
Amíg ő a kapuban repkedett, addig a középpályán egy másik magyar, Tőzsér Dániel mozgatta nagyszerűen a belga csapatot. A magyar játékos alapember a belgáknál, sőt, az egyik legjobb játékos, akinek szinte nem is volt eladott labdája a meccsen, és a szétlövésben a rábízott büntetőt is biztos lábbal értékesítette. Kár, hogy Egervári szövetségi kapitány lemondott róla, mert egy lehetőséget - és ez nem 10-15 perc játékot jelent - minimum megérdemelne.
A Genk tehát továbbjutott, így nem is két, hanem három magyar játékos léphetne pályára a BL-ben. Kár, hogy a csapat harmadik magyarja Tóth Balázs nem fér oda még a kispadra sem. De ki tudja, talán példát vesz Kötelesről, talán megkapja a lehetőséget, és talán épp akkor játszik majd élete legjobb formájában, amikor arra a Genknek a leginkább szükséges lesz. És akkor újra egy magyar nevétől lesz hangos Belgium

Fehér György

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr643175360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddypicker 2011.08.24. 12:52:16

Kötöles Tamás ugye Köteles László akart lenni?:)

fehgyu 2011.08.24. 13:01:30

Természetesen.
És nem is Kötöles. :)
Köszönöm szépen
süti beállítások módosítása