HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Győzelem – védelem nélkül

fehgyu 2011.07.09. 19:28

A Videoton, és ezzel Paulo Sousa megnyerte első idei trófeáját. A fehérvári csapat a Kecskemétet győzte le a Szuperkupa döntőjében – méghozzá Kecskeméten, és a Hírős városban nyerni ma már minden csapatnak nagy fegyvertény.

Azt nem lehet mondani, hogy a fehérváriak szuper játékkal rukkoltak ki, sőt, a helyzetek alapján a Kecskemét állt közelebb a győzelemhez, de ahogy mondani szokták: a győzelmet nem kell megmagyarázni. Mégis van egy dolog, ami rettentően zavar – főleg a jövő heti, Bajnokok Ligája mérkőzés tükrében.
A történelme során első bajnoki aranyérmet szerző Vidi az utolsó, Újpest elleni mérkőzésen a Bozsovics, Lázár, Lipták, Vaskó, Hidvégi védelemmel (és kapussal állt fel), és lényegében ebben az összeállításban, na és persze Elekkel kiegészülve, aki legtöbbször védekező középpályásként segítette a gárdát, játszotta végig a bajnokságot. Ezzel szemben a Szuperkupát nyerő Vidi hátsó ötöse már így nézett ki: Tujvel, Brachi, Lipták, Horváth, Hector.
Egy, azaz egy játékos az aranyérmes gárdából.
Több alkalommal leírtam már, hogy mennyire nem tetszik, ahogy a portugál tréner a tulajdonos beleegyezésével lényegében szétbombázta azt a csapatot, melyet Mezey György két év alatt az NBI. egyik legstabilabb gárdájává változtatott, és ezt most ismét meg kell erősítenem. A bajnoki címet megszerző csapat épp attól is volt olyan erős, hogy a védelem egy jól összeszokott, együtt mozgó, és a középpályásokkal is remek összhangot teremtő védelem volt, melynek köszönhetően a Videoton kapta a legkevesebb gól, szám szerint 29-et. (Persze, a többi csapatrésznek is kijár a dicsért, hiszen a Vidi szerezte a legtöbb gólt is, összesen 59-et.)
Aki látta a Szuperkupa döntőt, az egyet ért velem: bár érzékelhető volt, mit is akar játszani a fehérvári csapat, a védelem lényegében átjáróház volt. Ha a kecskeméti támadók jobban koncentrálnak, bizony 3-4 góllal is megnyerhették volna az összecsapást. Nem tették, így most mindenki a Videoton sikeréről beszél, elfedve ezzel azt az óriási hibát, hogy Sousa sok más mellett szétcseszett egy remekül működő védelmet. A két, általa idehozott spanyol például csak szédelgett a pályán, néha azt sem tudták, milyen meccsen vannak.
Persze, azért van aki mindezt észrevette: a mai Nemzeti Sportban Verebes József – akit sokan nem szeretnek azért mert kendőzetlenül megmondja véleményét – szó szerint ezt mondta: „noha látványos támadás egyelőre nem kérhető számon az együttesen, az látható, hogy a védekezése nincs rendben a bajnokcsapatnak.”
Az a csapatrésze, amely az elmúlt bajnokságban a legjobb volt.
Most még szerencséjük volt a fehérváriaknak – na meg egy André Alvesük, aki ismét bizonyította, a magyar bajnokság egyik legjobb támadója -, mert a kecskemétiek kihagyták a helyzeteiket. Félő, szerdán a Strum Gráz támadói – élükön Szabics Imrével – nem fogják. Ebben az esetben nagyon gyorsan zuhan majd ki a Vidi a BL-ből – én azért szorítok a csapatnak, hogy ne így legyen -, lényegében úgy, hogy még el sem utazott nagyon Európába, csak a 250 kilométerre lévő osztrák városba.
 

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr453053452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása