Tegnap fogtam magam, és kiutaztam a város szélére (aki kitalálta, hogy az egyik legmodernebb sportközpont, a Sportmax 1 majdnem Kamaraerdőbe, de mindenképp a város szélére épüljön, annak kellene minden nap oda járnia, de legalább a budafokiak egy nagyszerű létesítményben sportolhatnak), hogy megnézzem a Ferencváros a Dunakeszi Kinizsi futsal meccsét.

Hogy megnézzem, mi a különbség a profizmus és az amatörizmus között.
Már leírni is furcsa, hogy ebben a párosításban a Ferencváros képviseli az amatörizmust, a három éve még nem is létező Dunakeszi pedig a profizmust.
Mégpedig kőkemény profizmust, világhírű, spanyol edzővel, idegenlégiósokkal, és a zuhanyhíradó szerint kemény, több százezres fizetésekkel, tízmilliókat áldozó szponzorokkal.
Persze, a támogatók, akik azért egytől egyik állami beszállítók, nem saját maguktól találták ki, hogy tízmilliókat pumpáljanak egy NBII-es (jövőre minden bizonnyal első osztályú) futsal csapatba, ehhez kellett a Fidesz második embere is.
Szíjjártó Péter lényegében a Fidesz kispályás, uli-buli csapatát konvertálta át Dunakeszi Kinizsivé azért, hogy ő is NB-s bajnokságban játszhasson, és a „kötelező szponzorálás” itt is – ahogy egyébként nagypályán Fehérváron, Debrecenben vagy épp a Ferencvárosnál – észlelhető.
Az már más kérdés, hogy az egykori Fideszes játszótársakból ma már hírmondónak sem maradtak sokan, kivéve persze Szíjjártót.
Na persze azt még ő sem kockáztatta meg, hogy a Fradi ellen játsszon, annyira még ő sem bátor, hogy a zöld-fehér szurkolók előtt pályára lépjen, így az előző fordulóban gyorsan "kisárgázta" magát.
És hogy mit láttam ezen a futsal meccsen?
Majdnem csodát.
A csupa amatőr játékosokból álló Ferencváros ugyanis teljes mértékben partnere volt a százezreket kereső Dunakesziseknek. Úgy, hogy a zöld-fehérek egyetlen percig sem vezettek, sőt, a kezdés után 45 másodperccel már a Kinizsinél volt az előny. Ám az eddig 236 gólt szerző Dunakeszi az első játékrészben már nem szerzett több találatot, sőt, ha kapusuk, Tóth Gyula – aki egyébként korábban pont a Fradival volt bronzérmes az NBI-ben – nem véd válogatott formában, akkor bizony az amatőr Fradi megfordíthatta volna az állást.
A második játékrész elején aztán egy szabadrúgásból kettőre növelte előnyét a Pest megyei gárda, ám sokszor emlegetett Fradi szív megdobbant.
Kétszer is, így gyorsan 2-2-re változott az állás.
És ekkor, először ekkor jött ki a profi és az amatőr csapat közötti különbség.
Amíg a Fradi több helyzetet is elpuskázott, addig a profi gárda, azaz a Dunakeszi az első igazán nagy hibát kihasználta.
A Fradi ekkor sem omlott össze, újra egyenlített, ám jött az újabb hiba.
És innen már nem volt visszaút, és bár a zöld-fehérek a végén kockáztattak, levitték a kapust, ez nem jött be. Az utolsó két percben még láthatott 1-1 kiállítást is a publikum, na meg a Dunakeszi kontrát, és végül egy 5-3-as Dunakeszi győzelmet.
A profizmus, a sok tízmillió irányított pénz végül legyőzte az amatörizmust, de a Fradi megmutatta a Dunakeszinek, hogy a pénz nem minden.
És tudják mit láttam még ezen a futsal meccsen?
Egy lelkesen küzdő Ferencvárost és egy magukat sztároknak képzelő csapat tagjait – tisztelet a kivételnek – akik minden egyes ítélet után szinte lekiabálták a játékvezetők fejét.
Láttam még egy játékost, aki magát ősfradistának vallja, de ha kell, ha a érdeke úgy kívánja, szinte leszakítja ellenfeléről azt a zöld-fehér mezt. Vincze Ottó –már róla van szó – két esetben úgy megrángatta a Fradi címerest mezt, amire ő olyan büszke, hogy csoda volt, hogy az nem szakad el.
Ráadásul a „bazd meg a kurva anyád”…kifejezés olyan hangosan hagyta el a száját – a játékvezetőnek címezve - hogy azt a csarnokban ülő összes ember hallotta.
Csak a játékvezető nem, aki egyébként két méterre volt Vinczétől.
De láttam egy másik ősfradistát is, aki megmutatta, milyen az igazi játékos.
Milyen az, amikor valakire azt mondjuk: alázattal áll a sporthoz.
Horváth Ferenc – mert itt pedig róla van szó -, a Kecskemét edzője, a Dunakeszi futsalcsapatának kapitánya már a bevonulás alatt szinte vigyázzba állt a Fradi indulót hallva, majd egyetlen percre sem szállt be a többiek közé.
Mert bár Horváth nem a Fradiban nevelkedett, az Üllői útra kerülvén gyorsan a szurkolók kedvence lett, sőt, a Fradi futsal csapatában is játszott.
És mint mondta, ő a Fradi ellen nem játszik.
Mert így is lehet.

Fehér György