Sokan és sokszor elmondták már, hogy lassan semmi értelmük ezeknek a felkészülési meccseknek.
Ezzel nem értek egyet – sőt – de azt mondom, úgy, ahogy mi használjuk ezeket a meccseket, tényleg semmi értelme.
Mert mi minden felkészülési meccsnek úgy megyünk neki, hogy ide nekem az oroszlánt is, ha pedig nem nyerünk, máris készítik elő a temetést.
Egyébként is sokszor elmondtam már, hogy a magyar futball egyik legnagyobb hibája, hogy a honi sportsajtó nem tud reálisan tájékoztatni. Ha edzőmeccsen nyerünk egy nem is annyira jegyzett csapat ellen, akkor már mi vagyunk a selejtezőcsoport legnagyobb esélyesei, ha viszont kikapunk egy nálunk előrébb járó gárdától, „sötétbe borul az egész ország”.
Meg kellene már tanulni, hogy nagyon régen volt az az időszak, amikor bárki ellen győzelmi esélyekkel léptünk pályára.
A felkészülési meccsek pedig arra valók, hogy néhány olyan játékost is megnézzünk, akik eddig keveset, vagy egyáltalán nem játszottak a válogatott mezben.
Igen, tudom, hogy a válogatott meccsel nem szabad játszani, de ez nem is azt jelenti.
Nem azt jelenti, ha a mindenkori szövetségi kapitány nem úgy csinálja, mit Matthaus csinálta, hiszen emlékezzünk vissza a derék németre: nála már az is válogatott lehetett, aki – már bocsánat – fingott egyet egy futballcsapat öltözőjében.
Soha annyi egyszeres vagy kétszeres válogatottat nem termelt Magyarország, mint az ő idejében.
Szóval, ha nem csinálunk viccet egy felkészülési meccsből, de egészséges keretek között megnézzünk olyan játékosokat, akik eddig nem szerepeltek nemzeti mezben, akkor hasznos a felkészülési meccs.
Az már egy más kérdés, hogy a szurkoló milyen gondolatokkal a fejében megy haza egy olyan meccs után, mint a tegnapi volt.
Milyen gondolatokkal megy haza az után, hogy a törökök elleni látványos játék után tegnap nemhogy döcögött a szekér, hanem egyszerűen „beragadt a sárba”.
Tegnap a mi fiaink szinte semmit nem csináltak a pályán, úgy 65. percben lőttek első alkalommal kapu felé.
Rólam tudják, hogy elég kritikus vagyok, de…..
Sokan és sokszor elmondták már, hogy lassan semmi értelmük ezeknek a felkészülési meccseknek.
Ezzel nem értek egyet – sőt – de magyar focistáknak novemberben és június-júliusban nem szabad ilyen meccset játszaniuk.
Mert már nem itt járnak fejben.
Pontosabban sehol sem járnak.
Alig várják már, hogy vége legyen az idénynek.
Tudom, én is olvasom azokat a nyilatkozatokat, melyeket a játékosok adnak, és mely szerint alig várják már ezeket az összecsapásokat, de aki valaha igazolt szinten végig edzett és játszott csak egyetlen évet is, az pontosan tudja, hogy ebben az időszakban, ebben az időben, kis túlzással már csak azért futnak ki a játékosok a pályára, mert kötelező.
És most egyébként nem csak a válogatottról van szó.
Én imádom a labdarúgást, 31 évig voltam igazolt labdarúgó, de a novemberi meccseket a hátam közepére sem kívántam. Senki ne gondolja, hogy a válogatott játékosok nem így éreznek – hiszen ők is emberek.
Tudom, szinte minden nemzeti csapat játszott tegnap, de ahogy voltak nagyon jó meccsek és nagyon jó teljesítmények (Svédország-Anglia 4-2), úgy voltak nagyon rossz összecsapások, és csalódást keltő eredmények is (Szaud Arábia - Argentína 0-0).
Szóval tegnap semmi más nem történt, minthogy egy ködös novemberi estén egy fiatal norvég válogatott többet futva, fizikálisan legyőzte a technikásnak nevezett, de ezen a napon nem sokat mutató magyar csapatot egy edzőmeccsen.
Az egyik internetes oldalon azt olvastam, hogy a szenvedés után lesz min gondolkoznia a téli szünetben a szakmai stábnak.
Ezzel egyet értek, de nem a tegnapi meccs miatt, hanem azért, mert az elmúlt időszak sikereivel palástolják azokat a belső ellentéteket, melyek igenis léteznek, csak most nem beszélünk róluk.
Na és azon, kell-e a magyar válogatottnak november közepén felkészülési meccset játszania.
Fehér György
