HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Nevessünk egy jót

fehgyu 2012.10.07. 20:19

Új, minden vasárnap – hétfőn jelentkező rovatot indítunk, melyben az elmúlt hét vicces nyilatkozatait szedjük össze persze, kommentálva egy kicsit. A cél, hogy legalább mi, olvasók nevessünk egy jót.
Az első részt egy kis visszatekintéssel kezdjük.

Még augusztus végén nyilatkozott Varga Endre, a Vasas ügyvezetője a Bors című napilapnak arról, szívesen látnának-e újpesti játékosokat a keretbe.
- Nem hiszem, hogy kegyvesztett újpestiekkel kellene feltöltenünk a keretünket. Ha a kiselejtezendő játékosok komoly értéket képviselnének, akkor a Megyeri úton is kapnának lehetőséget – mondta Varga.
Gyorsan igazoltak hát egy halom légióst, igaz, az NBII-ben csak három játszhat egyszerre, így több olyan, külföldi játékost is fizetnek, akik egyáltalán nem játszhatnak. Megérte.

Várhidi Péter a Sport TV Zuhanyhíradó műsorában fejtette ki, hogy Vanczák Vilmos szinte mindenhol játszott már a védelemben a magyar válogatottban. Elmondta, a Sion védője lassan 70-szeres válogatott lesz, így bármelyik poszton bevethető lenne – miután a hollandok ellen csődöt mondott a védelmünk. Ám Bognár György gyorsan reagált is Várhidi felvetésére: - Elég baj.. Mármint hogy ennyiszer válogatott lehetett. A legjobb volt, amikor a kispadon ült.

- Amikor abbahagytam a védést, csak mezőnyben játszottam kispályán, a strandon a kedvenc játékom a tengó-rántotthús-kisfröccs hármas volt. Szerintem ettől is híztam meg – mondta a 22-szeres válogatott Katzirz Béla egy interjúban.
Úgy látszik, több volt a rántott hús és a kisfröccs, mint a tengómeccs.

Véber György mindig elmondja kendőzetlenül elmondja a véleményét, akkor is, ha a játékosaival van gondja. Nem volt ez másképp a Balmazújváros elleni 2-1-es vereség után, ahol csapata elveszítette hat meccs óta tartó veretlenségét.
- Ha valakinek teher a zsinórban aratott hat győzelem, az menjen vagont pakolni, vagy a Bosnyák téri piacra pakolni. A győzelem ne legyen teher. Felkészültem a károgó hangokra is, de erre csak azt tudom mondani, hogy négy pont előnnyel vezetjük a tabellát – mondta Véber.

- Fejesgólt nagyon keveset szoktunk rúgni – mondta Artner Tamás, a Haladás edzője az MTK ellen 3-0-s győzelem után.
Csak annyit tennénk hozzá- nem keveset, hanem egyet sem.
 
 - Tegnap Óz a nagy varázslónál jártam és a szokásosat kértem játékosaim számára, erőt, bátorságot és szívet. Ezt megkaptam, legközelebb Aladdinhoz megyek - mondta Horváth Ferenc, a KTE vezetőedzője csapata Eger elleni 2-0-as győzelme után.
Kecskeméten remélik, Horváth Ferenc sok mesehőst ismer.

- A második félidőben mutatott játékunk érthetetlen számomra. még az újpesti öregfiúk csapata is különb tempót diktált volna, mint mi. Egyesek azt hitték, mi vagyunk a Barcelona, pedig a fiúk még álmaikban sem érik el azt a szintet – mondta Jos Daeren, az Újpest edzője, miután a lilák 1-1- döntetlenre adták a Pápa elleni meccset.
A bölcs öregek ilyenkor szokták mondani, az a jó edző, aki jól tud belenyúlni a meccsbe, és fel tudja rázni csapatát. Ez a Pápa ellen nem történt meg, tehát talán nem csak a játékosok a hibásak.

- Mi mindig a soron következő mérkőzéssel foglalkozunk, a szezon végén kell az évkönyvekbe bekerülni – mondta Pintér Attila, miután a Győr 0-0-át játszott a Paks ellen, így bár beállította a klub hátmeccses győzelmi rekordját, megdönteni nem tudta az.

– Ilyen kevés ember előtt futballozni több mint lesújtó, ezt mindig „megköszönjünk" azoknak, akik miatt erre kényszerülünk. Nem is akarom tovább ragozni, éppen elég gondot jelent ez nekünk - mondta Simon Antal miután csapata, az Eger 2-0-ra kikapott a Kecskeméttől.
Csodálkozom, hogy Simon még az Eger edzője lehet, hiszen ez a nyilatkozata a klubvezetők „fikázása” volt. Hiszen ki más tehet arról, hogy az egri stadionban nem készültek el időre az előírt felújítási munkálatok?

- Egy edző hetven százalékban tudja felkészíteni a játékosát, a maradék harmincban már a labdarúgónak kell döntenie a pályán. Ám ha képességbeli gondok adódnak, cserélni kell, s ha még ez sem megy, akkor fejleszteni a játékos képességeit – mondta Prukent László a Haladás – Kaposvár (0-0) mérkőzés után arra felvetésre, mennyire van megelégedve a támadósorban játszó légiósával. Már csak halkan teszem hozzá: képességet fejleszteni nem egy első osztályú felnőtt csapatban kell, hanem a serdülőben. Ha egy felnőtt játékos nem rendelkezik megfelelő képességekkel – akkor azt nem szabad leigazolni. Vagy nem szabad játszatni.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr34825411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása