Idén sokat kritizáltam Prukner Lászlót.
Bevallom, nem tetszett, hogy a Fradihoz vitte kaposvári kedvenceit, nem tetszett, ahogy a Fradi játszott.
Bevallom, az sem tetszett, hogy néhány nappal az Üllői úti távozása után már a zalaegerszegi kispadon ült.
És bevallom, tegnap nagyon sajnáltam Prukner Lászlót.
Tegnap az egész bajnokság tükröződött vissza a ZTE-Ferencváros mérkőzésen.
Néztem Prukner arcát, ahogy játékosai sorra kihagyták a legnagyobb helyzeteket is az első félidőben.
Aztán néztem a zalai vezető gól után, és néztem a második zalai gól után.
Ekkor kissé kisimultak a ráncai. Mert azzal már Prukner mester is tisztában van, a Zalaegerszeg nyáron búcsúzik az első osztálytól, de Máté fejesgólja után biztosan végigfutott azt agyán, hogy legalább nem esik meg vele az a csúfság, hogy egyetlen győzelem nélkül teszi ezt meg a csapat.
Nos, legalább egy meccset nyerni még van esélye a csapatnak – az UEFA kimutatása szerint Európában a ZTE az egyetlen olyan csapat, amely a mostani bajnokságban még nem hagyhatta el győztesen a pályát –, de ezt a Ferencváros ellen nem tehette meg.
A zöld-fehérek ugyanis hihetetlen hajrát követően egy, a 92. percben szerzett góllal, két találatos hátrányból 3-2-re megnyerték az összecsapást.
Néztem Prukner arcát az első ferencvárosi gólnál. Ekkor már látszott rajta, érzi, nagy baj lehet.
A második zöld-fehér találatot el sem hitte. Csak áll ott a kispad mellett tehetetlenül, és nézett maga elé.
A harmadik, győztes találat után pedig vette a kabátját, és elindult az öltözőbe.
Megmentőnek hívták Zalaegerszegre, de a csoda elmaradt.
Ám ennek a mérkőzésnek a 60.percében talán senki nem gondolta volna, hogy a zalai csapat pont nélkül marad a Fradi ellen, sőt, 2-0-nál joggal hihette szurkoló, játékos és edző, hogy végre sikerül nyerni is.
Nem sikerült.
Bevallom, tegnap nagyon sajnáltam Prukner Lászlót.
Néztem, ahogy vette a kabátját, és elindult az öltöző felé.
Néha még vissza-visszanézett, bízva abban, hogy ez nem vele történt meg, hogy néhány pillanattal korábban csak képzelődött.
Bízva abban, csak egy rossz álom az, hogy csapat 2-0-ról ki tudott kapni.
És talán bízva abban, hogy egy csoda folytán visszaforgathatja az idő kerekét, és visszaülhet a kaposvári kispadra.
Oda, ahol minden fűszálat ismer, ahol mindenki tiszteli és szereti.
Oda, ahol sikerek övezték munkáját.
Mert biztos vagyok benne, ha valóban visszautazhatna az időben, esze ágában nem lenne elfogadni a ferencvárosi felkérést.
Fehér György
