HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Ki az a Kovács János?

fehgyu 2012.01.02. 18:08

 

Valamit nagyon jól csinál Kovács János.
Ja, hogy sokuknak fogalmuk sincs, ki is az a Kovács János?
Nevezett játékos Angliában keresi a kenyerét, de a jelek szerint vagy ő, vagy az ügyeit intéző személy az egyik legjobb marketinges ebben az országban. Az angol ötödik osztályban szereplő játékosról ugyanis lassan több hír jelenik meg itthon, mint mondjuk az olimpiai bajnok kajakos Kovács Katalinról.
Miről is híres Kovács János?
Nos, arról mindenképpen, hogy míg az egyik évben világgá kürtölte, hogy az angol negyedosztályból eszébe sem jut igent mondani a Ferencváros hívó szavára, addig a következő évben már arról nyilatkozott az NS-nek, hogy gyerekkori vágya a zöld-fehérek mezét viselni.
Persze, végül mégsem öltözhetett Fradi mezbe, maradt az angol negyedik ligába. Sőt, csapata a jónevű Hereford United kölcsönadta annak a Luton Town-nak, amely még egy osztállyal lejjebb szerepel. Most a sportnapilap online kiadásának köszönhetően azt is megtudhatjuk, hogy a lutoni csapat vezetői és szurkolói annyira megszerették a magyar védőt, hogy már nem is engedik vissza anyaegyesületéhez, így Kovács János szerződést bont a Hereford Unitedal és végleg a Lutonhoz szerződik.
Óriási karrier...
De nem ez a baj.
Kovács János csak teszi a dolgát: focizik olyan szinten, amilyen a tehetségéhez klappol.Csak összehasonlítás képen az angol ötödik liga a megyei – vagy budapesti – bajnokság második osztályát jelenti - persze csak a besorolás szerint.
Valamiért azonban a sportnapilapnál kényszert éreznek arra, hogy hétről-hétre hírt adjanak a játékos sorsáról. Ilyen erővel az osztrák alacsonyabb bajnokságban szereplő játékosok életét is figyelemmel kísérhetnék, de én a megyei bajnokságban is ismerek jó néhány érdekes sztorit....
Persze, lehet, hogy valakinek érdeke az, hogy ezt a Kovács gyereket ne felejtsék el itthon.
Ám én azt gondolom, lehet bármilyen ügyes is ez a srác – azért ha az angol ötödik osztályban szerepel, biztos hogy nem egy nagy spíler – esze ágában sincs hazajönni.
És az én helyében én se tenném.
Angliát sok más mellett az is megkülönbözteti a Magyarországtól, a magyar futballtól, hogy ott mindenkinek pontosan tudjuk a fizetését, és hogy aki szívét-lelkét kiteszi a pályára, azt meg is becsülik.
És ezt Kovács János pontosan érzi is.
Az angol ötödosztályban is tud heti 1500 fontot, azaz  565 ezer forintot keresni.
Ki az a hülye, aki egy ilyen helyről hazajönne?
(Mire végére értem a cikknek, azt vettem észre, hogy én is Kovács Jánosról írok. Érdekes…)

Fehér György

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr573514436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása