HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Sousán és a Vidin röhögnek

fehgyu 2011.08.28. 12:21

Paulo Sousán, és a Videotonon röhög lassan az egész ország. Nem túlzás ezt állítani, hiszen a sok száz millióból "megerősített" csapat lassan csak attól nem kap ki, akivel nem játszik.
A BL.-ben a selejtezők selejtezőjének selejtezőjében esett ki, a bajnokságban pedig legutóbb a Honvéd verte 1-0-ra. Ahhoz képest, hogy az idény elején a portugál azt mondta, ők minden meccset megnyernek majd az NBI-ben, kvázi 100 százalékos teljesítménnyel lesznek bajnokok, mostani mutatójuk már a 40 százalékot is alig éri el.
De a legérdekesebb az, hogy mindig van magyarázat, sőt, a vereségekkel zárult meccseken is a Vidi játszott jobban - legalábbis Sousa szerint.
– Különösebb hibát nem láttam. Elégedett vagyok a játékosokkal, ezt a küzdést, ezt a játékot várom tőlük. Ezen a mérkőzésen is jobbak voltunk az ellenfélnél, még tíz játékossal is mentünk előre becsülettel. Elismerem, az ellenfélnek voltak veszélyes kontrái, miután kinyíltunk, de ilyen a futball, van, amikor minden kifelé pattan. Az eredménnyel természetesen nem lehetek elégedett, de a mentalitással, a látottakkal igen. Előbb-utóbb meglesz az eredménye a munkának, úgyhogy nem viccelek, elégedett vagyok a csapattal. Védekezésben és támadásban is fölényben voltunk, azt láttam viszont a pályán a játékosoktól, amit az edzéseken gyakoroltunk - mondta a tréner a tegnapi vereség után.
Bevallom, nekem a régi nagy "verebesi nyilatkozatok" jutnak eszembe: a Mágus volt az, akinek csapatai egy idő után mindig mindenkinél jobbak voltak - bármit is mutatott az eredményjelző.
Sousa tegnap is azt látta a pályán, amit az edzéseken gyakorolnak: úgy látszik, ott sem a góllövésre, a helyzetkihasználásra fektetik a hangsúlyt. Sőt, lehet, hogy kapura sem rúgnak - hiszen csak ebben az esetben láthatta azt a tréner, amit gyakorolnak.
Eddig egyébként négy edzőt rúgtak ki a sportvezetők az NBI-ben. Ha nem kezd el végre játszani és meccseket nyerni a Videoton, bizony nem lennék meglepne, ha Sousa lenne a következő, mert amit ő elért a mostani csapattal, eléri bármelyik magyar edző, esetleg egykori fehérvári ikon - hogy csak egy nevet mondja, mondjuk Csongrádi Ferenc. Ja, és sokkal kevesebb pénzbe is kerülne. Ehhez a teljesítményhez nem kell külföldi edző.
Igaz, a Vidi már így a nevetség - és a nyílvánvaló politikai befolyáltság miatt sok szurkoló szemében gyülőlet - tárgya, és bizony ez - legalábbis az első tétel - csak hatványozodna egy edzőváltásnál. Persze, a tulajdonos sincs könnyű helyzetben, hiszen egy ilyen hibát - és itt most a nyári edzőváltásra gondolok - nehéz beismerni.
És hát itt van Sousa nyilatkozatában ez a "hozzáállás" dolog.
Az edző elégedett a játékosok mentalitásával.
Könyörgöm, nekik ez a munkájuk, amit 100 százalékos tudással kell elvégezniük. Ne dicsérjünk már meg egy futballistát, aki mondjuk fut egy meccsen, vagy jól passzol - mert ez a dolga. Ráadásul ezért - legalábbis Fehérváron - milliókat vesznek fel a játékosok.
Ezért nem dicséret jár, ez az alap!

Fehér György
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr473185288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása