HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Valaki megint hazudik Újpesten

fehgyu 2011.08.25. 09:20

Valaki megint hazudik Újpesten. Vagy a klub illetékese, vagy az egykori edző, Mészöly Géza.
Mint ismeretes, Mészölyt a negyedik forduló után küldte el Dr. Bartha Csaba ügyvezetői igazgató. ezek után felröppentek olyan hírek, hogy a klub még a tavalyi évről is tartozik majd hatmillióval a trénernek. A klub persze ezt cáfolta, sőt. nemsokára egy közelményt adott ki:
"Az Újpest FC a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzés előtt mindenben megegyezett a négy vereség után menesztett Mészöly Gézával a szerződésbontás feltételeiről, és hivatalosan is lezárta a szakember munkaviszonyát. Az Újpest FC minden olyan kötelezettségének eleget tett Mészöly Géza felé, amely a szerződésbontás következményeként kötelező érvényű volt klubunk számára. Bár - ahogyan egy nyilatkozatában az MLSZ fegyelmi bizottságának elnöke fogalmazott - a Mészöly Gézával kötött, a közös múltat lezáró megállapodás nem volt feltétele annak, hogy új vezetőedzőnk, Zoran Szpisljak helyet foglaljon a kispadon a DVTK elleni mérkőzésen, az Újpest FC az edzőváltás után mindig is fontosnak tartotta, hogy korrekten váljon el Mészöly Gézától. Éppen ezért az Újpest FC vezetősége sajnálatosnak tartja, hogy a megállapodás lezárása előtt a megegyezést nem feltétlenül segítő nyilatkozatok és egyoldalú híresztelések láttak napvilágot a sajtóban.
Klubunk köszöni Mészöly Gézának, amit az Újpest FC-ért tett, és további sok sikert kíván a szakembernek az edzői karrierjének folytatásához és a magánéletben egyaránt."
Eddig az nyilatkozat. Az ember azt gondolhatta, hogy végre egy klub, ahol igyekeznek korrekten elvállni egy edzőtől, na és végre Újpesten is megemberelik magukat a vezetők - mert ami eddig történt a lila-fehéreknél az a klubvezetés paródiája.
Igen am, de néhány nap múlva Mészöly Géza bejelentette: az MLSZ-hez fordul, és bepereli az Újpestet.
Nos, ezek szerint mégsem sikerült mindenben megállapodniuk.
Mészöly Géza elmondta: a megállapodást azonnali hatállyal és azzal az indokkal bontották fel, mert nem tudta teljesíteni a sportigazgatóval előre egyeztetett elvárásokat. Ez az 1–5. hely valamelyikének elérését jelenti, ugyanakkor szerinte az, hogy négy forduló után még pont nélkül állt a csapat, nem jelenti azt – és nem is bizonyítható –, hogy a célkitűzés elérhetetlen. A 44 éves trénert augusztus 10-én menesztették azt követően, hogy a labdarúgó NB I első négy fordulójában vereséget szenvedett a lila-fehér együttes, helyére a szerb Zoran Szpisljakot nevezték ki. A szakember álláspontja szerint szerződését csak rendes felmondással bonthatták volna fel, ez esetben pedig hat hónapi bérét kellett volna az Újpestnek irányában kifizetnie.
Persze, a tréner kitért arra is, mi volt az oka a rossz bajnoki kezdésnek, a négy vereségnek, de ha azt mondjuk, hogy rövid időn belül elküldték a sportigazgatót, letartoztatták a tulajdonost, akkor bátran állíthatjuk, hogy nem biztos hogy csak a szakmával volt gond a Megyeri úton. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a csapat kis túlzással az egykori junior bajnokságban is indulhatna, hogy nyáron még így is meghatározó játékosok távoztak a Megyeri útról, na és azt, hogy a Paks ellen még büntetőből sem tudtak gólt lőni. Talán, ha az tizenegyes bemegy, akkor az Újpest nyer a Paks ellen, és ma még mindig Mészöly az Újpest edzője.
A tréner szerint a szakmai stáb munkáját alaposan lerontotta az, hogy Kovács Zoltán sportigazgatót – akivel kiválóan együtt tudott dolgozni – menesztették posztjáról, a helyére pedig a holland Leo Beenhakkert hozták, aki két mérkőzés és két edzés megtekintését követően a leváltása mellett döntött. Mészöly úgy véli, az sem könnyítette a dolgát, hogy Rajczi Pétert lejáró szerződése ellenére megtartották, pedig előtte többször is kijelentette róla, nem szeretne vele együtt dolgozni.
Szóval, valaki megint hazudik Újpesten.
Vagy a klubvezetés, ahol azt mondják, még nyilatkozatot is adnak ki arról, hogy mindenben megegyeztek Mészöly Gézával, vagy a tréner, aki ennek pont az ellenkezőjét állítja.
Talán nem gondolnak részlehajlónak, ha azt mondom, én inkább Mészölynek hiszek. Ennek egyetlen oka van: őt még sosem kaptam hazugságon, míg mondjuk Dr. Bartha Csaba ügyvezetőt az elmúlt két-három hónapban - amióta Újpesten dolgozik - már legalább háromszor.

Fehér György
 


1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr213178983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teddypicker 2011.08.25. 14:20:36

egyetértek a szerzővel. Sajnos, mióta a Bartha-éra van Újpesten, és itt van a holland is, csak rosszat hallunk mindig róluk. Nem értem, hogy miért kellett egy relatíve működő egységet megbontani (Kovács elküldése)...
süti beállítások módosítása