mifocink

Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azok, akik napok óta félrevezették a szurkolókat, most mivel magyarázkodnak.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azok a szakemberek, akik azt vizionálták, akik közvetítették minden fórumon, hogy Andorra legyőzése után már a hollandok sem jelentenek akadályt, most mit mondanak.
Maguknak!
És nekünk!
Nekünk, akik három napja mást sem olvasunk, csakhogy nyerünk, vagy legalább pontot szerzünk Hollandia ellen.
Persze gyorsan rájöhettünk, hogy hiába lebegünk 4-5 méterre a földfelszín felett, a vendégek hamar visszarángattak minket a földre.
És rohadt nagyot koppantunk.
Fájdalmasan nagyot.
Ezen a meccsen ismét kiderült – ismét, tehát nem az első alkalommal -, hogy a védelmünk légyegében egy serdülő csapat szintén áll.
Na nem a holland serdülőjén, mert Hollandiában talán még a 13-14 évesek sem kapnak olyan gólokat, mint amilyenek mi tudunk kapni.
Volt itt minden, ami szem-szájnak (persze holland szem-szájnak) ingere.
Sneijder pédául 40 méteres gólpasszt adott az ötösön egyedül álldogáló Bruno Martins Indinek.
Nem, nem úgy, hogy labdát szerzett, és előrevágta, hanem szabadrúgásból.
Olyan helyzetből, amikor áll a labda, amikor lehet helyezkedni.
Hát mi helyezkedünk.
Hogy hova, azt senki nem tudja.
„Ezt nem hiszem el, a kurva életbe”
Pontosan ez volt leolvasható Egervári-kapitány szájáról a hollandok harmadik gólja után 3 másodperccel. Persze, ez nem is csoda, mert ehhez az sem kellett, hogy holland passzoljon hollandhoz.
Sneijder próbált egy keresztlabdát adni társának, de ez nem sikerült. Elek Ákos azonban biztosan megsajnálta a derék hollandod, hiszen bár a labda pont az ő fejére szállt, ő ahelyett, hogy kifejelte volna azt, becenterezte Jermain Lensnek.
A balhátvéd pozícióból befejelte a labdát középre.
Jobb helyeken a 10 éves gyereknek megtanítják, hogy ilyet nem csinálunk.
A 10 évesnek.
Ám védelmünk parádés teljesítményének ezzel még nem volt vége.
A vendégek félpályán jutnak szabadrúgáshoz. Sneijder talán állítgatta volna egy kicsit a labdát, ha nem vette volna észre, hogy az összes magyar játékos – mindenki – háttal sétál a labdának. A szabadrúgás 12 méteres körzetében egyetlen magyar játékos sem állt.
Pedig azt is megtanítják a gyerekeknek, hogy megállunk a szabadrúgás előtt, hogy azt ne lehessen elvégezni.
De nemhogy a szabi előtt, nem állt senki, de máshol sem.
Minden piros mezes magyar háttal a labdának sétált úgy, hogy Lens és Klaas-Jan Huntelaar is szabadon volt. Sneijed pedig köszönte szépen, Lenshez passzolt, aki Huntelaarhoz, ő pedig az üres kapuba.
Hát, ilyen gólokat tudunk kapni.
Bevallom, ha az a megye II-es csapat, ahol én edzősködöm, három ilyen serdülő szintű gólt kap, bizony zengene az öltőző.
Ezt sajnos nem is lehet minősíteni.
Ez nem válogatott, sőt, nem is NBI-es teljesítmény.
Félreértés ne essék, nem a srácokat akarom szidni.
Még véletlenül sem őket.
Egyrészről már elmondtam, hogy ha egy nem válogatott szintű játékos bekerül a nemzeti csapatba, az nem az ő hibája, hanem azé, aki beválogatta.
Másrészről ezek a srácok nagyjából ennyit tudnak – a világranglista majd 200. helyén álló Andorrát meg tudják verni emberelőnyben 5-0-ra, a világ legjobbjai közé tartozó hollandok viszont kis túlzással meg sem izzadnak ellenük.
És ezt mindenki tudja, aki egy kicsit reálisan tekint a magyar futballra.
Ezért voltam nagyon mérges arra, amit az elmúlt napokban olvastam.
És már előre tudom, hogy ezért leszek nagyon mérges akkor, amikor a kamu, semmitmondó magyarázatokat olvasom majd.
Kb fél évvel ezelőtt szóba került, hogy az egyik, magyar bajnoki meccseket közvetítő televízióba behívnak egy-egy meccsre, hogy mondjam el a véleményem.
Vagyis nem az én véleményemre voltak kíváncsiak: azt akarták, mondjam el én azt, amit ők akarnak.
Az volt a kérés, hogy ne nézzem annyira reálisan az eseményeket.
Hogy ne mondjam ki mindig azt amit gondolok.
Vagy legalábbis ne olyan keményen. (És ez szó szerint el is hangzott a megbeszélésen.)
Mondtam, szerintem a tévétársaság nem engem akar.
Mert én nem adok rózsaszín szemüveget senkinek – és magamra végképp nem veszek.
Azóta nem is kerestek.
Három napja mást sem szajkózom, minthogy én is a magyaroknak drukkolok, én is szeretném végre világversenyen látni csapatunkat – erre, legyen bárhol, még személyesen is elmennék – nem szabad elhitetni az emberekkel, hogy mi vagyunk az esélyesek egy olyan meccsen, ahol nem mi vagyunk az esélyesek.
Tegnapi cikkemben azt írtam, hogy az ilyen „ide velünk az oroszlánt is, mert most még puszta kézzel is legyőzzük a fenevadat” lelkesedésből pofon lehet.
Hatalmas pofon.
Hát, ez most nagyot csattant.

Fehér György