Nem akarom ismételni magam, mert felesleges. A Szuperkupa döntő után - amit egyébként megnyert a Videoton - leírtam, hogy a védelem szétzilálása lesz a veszte a Videotonnak a Bajnokok Ligájában. Mezey doktor ugyanis az elmúlt évek legjobb, legstabilabb hátsó négyesét - kiegészülve a kapussal - rakta össze, amit Sousa egy kézlegyintéssel szétszedett. Idehozta a spanyolokat, kicserélte a kapust, és ez elég is volt ahhoz, hogy esélytelen legyen a csapat a Sturm ellen. Pedig nagyszerűen játszott a Vidi, tényleg, kalapot kell emelni a gárda ellen. Úgy ment neki az osztrákoknak a BL. visszavágón, hogy az ember az első fél órában azt hitte, 4-5 góllal is nyerni tudnak a fehérváriak. És nyerhettek is volna, ha a védelem védelem lett volna, és nem négy, össze vissza rohangáló játékos. A kommentátor több alkalommal is elmondta, nem érti, miként lehetséges, hogy a belső két védő ilyen rosszul játszik, hiszen ők ketten a magyar válogatottban is alapemberek. Én meg azt mondom, hogy ezért tart itt a válogatottunk. Az első gól vicc kategóriába tartozott, a második, szöglet utáni találatról pedig az a véleményem, hogyha a megye II-ben az általa edzett kapusok ilyen gólt kapnak, akkor leordítom a fejüket. Koszta Jani a stúdióban csak mosolygott a bajsza alatt, látszott rajta, nem akar kikelni magából, ám így is megfogalmazta kritikáját. Szegény Kovács Feri bácsi már nem volt ilyen nyugodt, a szünetben majdnem infarktust kapott, amikor elmondta, hogy a serdülőben nem kaphat olyan gólokat, mint amit a Videoton kapott. Minden esetre talán már a klub vezetői is elgondolkoznak azon, megérte-e szétzilálni a bajnokcsapatot - csak érdekesség, hogy több mint tíz megkérdezett magyar szakember közül egyetlen egy sem mondta azt, hogy az anyagi javakban dúskáló Vidi megvédi a bajnoki címét -, hogy megérte-e külföldi edzőt, és nevesincs spanyol légiósokat hozni sok-sok millióért, mert ezt az eredményt bárkivel elérte volna a gárda. Az a csapat, amelyik azért esett ki a Bajnokok Ligája selejtezőjének selejtezőjében, mert a védelme összehozott négy kamu gólt két meccs alatt.
Fehér György