HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

A „megmentő” holland, aki nem csinál semmit

fehgyu 2013.08.26. 11:13

Bevallom, kissé kiakadtam, amikor Jack Tuijpot a Ferencváros, de talán az NB I új „királyának és megmentőjének” kiáltották ki úgy, hogy még egyetlen percet sem játszott. Sőt, még nem is volt Magyarországon. Öt forduló elteltével láthatjuk, a „király” egyelőre nem ült fel a trónjára, sőt!

Tuijpot úgy kiáltották ki megmentőnek, hogy az elmúlt tíz évet – egy rövid időt kivéve – a holland másodosztályban töltötte. Igaz, ott három alkalommal gólkirály lett, de még ez sem volt elég egyetlen holland első osztályú csapat érdeklődésének felkeltésére – nálunk meg már úgy „király” lett, hogy nem játszott egyetlen percet sem.

Néhány héttel ezelőtt azt mondtam, elképzelhető, hogy a Fradi – és az NB I – jól jár majd Tuijp leigazolásával, de arra kértem a honi sportsajtó illetékeseit, ne kiáltsák ki „megmentőnek” a játékost úgy, hogy még nem is látták játszani.

Nem hallgattak rám, így nem csoda, hogy most nem tudnak mit írni arról, hogy a holland nemhogy gólokat nem lő, de szinte labdába sem ér.

Na de nézzük, mit csinált eddig Tuijp?
Igaz, az első fordulóban gólt szerzett – hollandjai repítették a Fradit, írta fellengzősen az NS – és bár a csel remek volt, a gólt inkább kell a pécsi kapus, Dibusz Dénes számlájára írni, mint Tuijp mesteri munkájának tekinteni.

A második mérkőzésen, a Videoton ellen már nem tette meg neki az ellenfél kapusa azt a szívességet, hogy bevédte volna lövését, így Tuijp gól nélkül, a Fradi győzelem nélkül maradt. Pedig a holland három alkalommal is helyzetbe került, de mindhárom ziccerét kihagyta. A harmadiknál úgy eltörte a labdát, hogy a Videoton kapusa kinevette a próbálkozást.

Mindez még az első félidőben történt, a második játékrészben azt hittem, a hollandot lecserélte edzője, mert egyáltalán nem ért labdába.
De nem, csere nem történt, Tuijp a pályán volt, de a Fradi emberhátrányban játszott, mert a csatár veszélytelen volt – és akkor még finoman fogalmaztam.

Az MTK ellen már csak 55 perc jutott neki, de ez alatt az idő alatt sem csinált sok mindent. A 10. és a 15. percben ugyan helyzetbe került, ám kihagyta azokat, aztán következett a nagy semmi.

Ami aztán a tegnapi, Debrecen elleni meccsen is folytatódott.

Tuijp már csak a kispadon kapott helyett, onnan szállt be az 55. percben, de nem ért labdába. Moniz mester hátrányban lévő csapatba küldte be, vélhetően abban bízva, hogy segít megfordítani az eredményt, de a kommentátor egyszer sem említette a nevét.

Moniz két héttel ezelőtt felelősséget vállalt Tuijpért. Azt mondta, jelenleg csak 50 százalékos erőállapotban van, de amint feljavul, jönnek majd a gólok.
Lehet, hogy így lesz.
Azt viszont nem értem, hogy egy holland másodosztályból érkező – ott gólkirályi címet szerző – játékos hogyan lehet a magyar élvonal szintjéhez csak 50 százalékos erőállapotban.
Ez kissé sántít.
Miként azt sem értem, hogy négy hét alatt hogyan nem éri utol magát egy játékos fizikálisan, akinek semmi más dolga nincs, minthogy felkészüljön a rá váró feladatokra.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr755477457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.