Bevallom, még egy nappal a "kupacsütörtök" után sem tudtam mit írni. Illetve tudtam volna, de az talán túl kemény lett volna. De itt a szombat délelőtt, és a dühöm még mindig nem csillapodik.
Naplopó, pofátlan, szarházi banda.
Klubvezetők, akik milliókat költenek új játékosokra, de aztán meglepődnek, hogy azok nem tudnak focizni.
Edzők, akik azt sem tudják, melyik bolygón vannak.
Játékosok, akiket inkább a bányába kellene küldeni, hogy dolgozzanak egy kicsit, hogy megérezzék, milyen az, amikor kétkezi munkával kell megkeresni a napi betevőt.
És ezek még a könnyedebb kategóriából való megjegyzéseim.
Emberemlékezet óta, de talán soha nem történt még olyan, hogy július 26-án nem volt magyar kupacsapat a nemzetközi porondon.
Ezek a csapatok szégyent hoztak a magyar labdarúgásra.
És nem csak a játékosok, hanem az edzők és a klubvezetők is.
Érdekesség, hogy közülük egyetlen egy ember viselkedésén látszott, hogy tudja: nagy baj van.
Marco Rossi, a Honvéd edzője a hazai össze-vissza futkosás után csak fogta a fejét a sajtótájékoztatón, tudta, érezte, hogy ez gyalázat volt.
Igaz, a Honvéd továbbjutása az idegenbeli mérkőzés után csodaszámba ment volna.
Nem úgy a Lokié, hiszen a Debrecen idegenben jól játszott, akár gólokkal nyerhetett volna, de a döntetlent sem volt rossz eredmény. Erre ezek a „nagyszerű legények” óriási pofával, flegmán mentek ki a nyíregyházi pályára. Sütött róluk, hogy úgy gondolják: mit nekik a norvég csapat?
Kiküldték a „cipőjüket”, hogy majd lesz valahogy.
Hát lett.
Azzal nem számoltak Debrecenben, hogy ezek a norvégok tudnak focizni, de ami a legfontosabb: tudnak küzdeni, és fegyelmezetten betartják az edzői utasításokat.
Na meg arra sem, hogy a norvégoknál játszik egy magyar gyerek.
Egy csatár, akit itthon leírtak, elfelejtettek, létszámon felülinek minősítettek.
Aki aztán Skandináviában igazi sztár lett.
Aki tavaly norvég gólkirály lett.
Akiben dolgozott a dac, hogy megmutassa: igenis tud focizni.
Lehet Kovács Péter szidni, csak aki ezt teszi, saját magáról állít ki bizonyítvány. Ő ugyanis, sok más, itthon játszó kacskalábú játékossal ellentétben igazi profi, aki pontosan tisztában van azzal, miért is kapja a fizetését.
A Debrecen játékosait én mind kihajtanám a legelőre, vagy elküldeném dolgozni, de az biztos, hogy klubvezetőként egy fillért sem adnék nekik munka nélkül. Elküldeném őket dolgozni, aztán munka után jöjjenek edzésre. Megjegyzem, miután ez a klub a tavasszal átadta a sok-sok állami millióból felépített futballakadémiáját, a nyáron kilenc külföldi játékost igazolt.
Minek?
Ezt az eredményt az ifisták is elérték volna.
És lehet, hogy ők hajtottak volna.
Azt viszont egyetlen klubnál sem hallottam, hogy elővették volna az edzőt a vereségek után.
Mert lehet szidni a falábú játékost, de azt a játékost az edző javaslatára igazolja le a klub.
Sőt, a taktikát is ő dolgozza ki.
És ha ezt a taktikát a játékos nem tudja megvalósítani, akkor a tréner legalább olyan hibás, mint a játékos.
Mert a csapatépítés első lépcsőfoka a kiválasztás.
És ott az edző dönt.
Most kiderült, hogy mindegyik tréner rosszul döntött.
Bevallom, a sorsoláskor nem gondoltam volna, hogy „szupersztárjaink” így leszerepelnek. Egy hónappal ezelőtt úgy gondoltam, hogy a Videoton és a Debrecen biztosan, a Honvéd talán továbbjut ebből a körből.
Egyik sem tette.
Ahogy egy internetes oldalon olvastam: kifutottak, mint a tej, aztán leégtek.
Csak az a baj, hogy az egész magyar labdarúgást égették le.
És mint mondtam, nem csak a játékosok.
Hanem az edzők és a klubvezetők is.
Fehér György
