HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Egy vereség margójára

fehgyu 2013.07.18. 16:17

Tegnap Győrben jártam, és a helyszínen szenvedtem végig a Győr BL-selejtezőjét. Pedig semmi nem történt, amire nem számított az, aki reálisan nézi a magyar futballt. Az már más kérdés, hogy Győrbe épült egy stadion, ami csillog-villog. Kívülről. De a részletek……Tiszta kalandjárat.

Bevallom, még sosem volt a Győr új stadionjában, de álmomban sem gondoltam volna, hogy annyi idő alatt jutok be a létesítménybe, mint amennyi idő alatt lejutottam a városba.
És ez nem vicc.
A stadionon kívül egyetlen egy helyre sincs kiírva, hol a bejárat, az meg végképp nincs, hogy hol a sajtó- akkredtitációs pult.

De ez nem lenne baj, hiszen már hat óra magasságában – fél kilenckor kezdődött a meccs – rengeteg szervező és biztonsági ember tevékenykedett a helyszínen.
És most egy igazi hungaricumot fogok leírni, elnézést, ha egy kicsit vulgáris leszek.
Szóval csak nálunk fordulhat elő, hogy a leghülyébbet (már bocsánat) állítjuk a ajtóba, azaz vele találkozik, tőle kér tanácsot a tudatlan meccsre igyekvő.
Így jártam tegnap én is.

Írd és mond, 22, azaz huszonkettő, a mérkőzés szervezésében részt vevő személytől kérdeztem meg, merre kell mennem.
Senki nem tudta.
Volt olyan, hogy már a kerítésen belül voltam, hatan álltak körül, de senki nem tudta megmondani, hol az akkreditációs pult és hol a sajtóhely.
Sőt, volt, hogy rendezői nyakbavalóval rendelkező hölgy nézett rám úgy, hogy már komolyan felmerült bennem, hogy újságíróknak nem is lehet bemenni a stadionba. A sors azonban segítségemre sietett: mintegy 60 percnyi keringés után találkoztam egy fotósmellényben rohangáló sráccal, aki végre megmondta, merre kell mennem.

Az igazi döbbenet ekkor ért.
Kiderült, hogy azon a kapun kell bemennem, ahol először próbálkoztam, és ahonnan simán elhajtott a beengedő ember, mondván, neki fogalma sincs, hol kell bemenni az újságíróknak, de ott biztosan nem.
De a megpróbáltatások nem értek végett.
Az akkredtiációs pultnál egy fiatal srác odaadta a pass-omat, majd közölte, hogy le kell adnom egy fényképes igazolványt. Ám azt nem tudta, hol kapom majd azt vissza.
Szó szerint a következőket mondta: itt valahol.
Mondtam, ez így nem járja, végül sikerült meggyőznöm, hogy ő sem hagyná ott a személyiét valahol, ahol nem tudják megmondani, hol kapja vissza.

Karszalag feltéve, nyakbavaló nálam: irány a sajtószoba.
Szépen berendezett, légkondicionált helység – konnektor nélkül.
Gondolták, mindenkinek órákig bírja a laptopja feltöltés nélkül.
Aztán kis kutatás után csak találtunk – ekkor már többen bejutottunk – konnektorokat. A falba építve, méterekre az újságírói asztaloktól. Hosszabbító nélkül használhatatlan, de ez csak a mérkőzés után szült vicces jeleneteket.

És még mindig nincs vége: a stadion eredeti tervei szerint árnyékos helyre került volna a sajtószektor, de valaki vagy fordítva fogta a tervrajzot, vagy csak ki akart cseszni az újságírókkal, de a sajtószektor – egyébként a stadion legmagasabb pontja, tökéletesen látni a pályát – a délutáni, tűző nappal szemben kapott helyet.
Mintegy 45 perccel a kezdés előtt foglaltam el a székem – még szerencse, mert aki később jött, az a szűk helyeken igen nehezen jutott a helyéhez – és lényegében szétégett a fejem.
Olyan büdösre izzadtam magam, hogy zavart a saját szagom.

A mérkőzés után még egy kellemetlenség: a sajtótájékoztatón „elfelejtették” bekapcsolni a légkondit, így hozzám hasonlóan büdösre izzadt újságírók hada, arcukról csöpögő izzadsággal küzdve dolgozott a sajtótájékoztatón.

Na és akkor a meccsről!
Kérem, semmi olyan nem történt, amire nem lehetett számítani.
Olvastam ma több kommentet, és egy pár helyen az újságírók szemére vetik, hogy miért bántják a Győrt. Ez jogos is lehet, amennyiben olyan újság teszi ezt, amelyik korábban valós esélyt adott a csapatnak.
Mert, ahogy nálunk szokás: ment a néphülyítés rendesen.
Olvastam olyan edzőt, olyan volt játékost, aki 3-0-s győri győzelmet jósolt, és a lapok, internetes oldalak nagy része is a valóságtól elrugaszkodott képet festett az esélyekről.

Szerencsémre – és mindenki elhiheti, nem drukkoltam a Győr ellen, sőt – a sorsolás pillanatát az egyik legnagyobb futball újság szerkesztőségében éltem meg, így legalább kilenc tanú van arra, hogy amint kisorsolták a Győr mellé a Maccabit, azt mondtam, kettős vereséggel búcsúzik Pintér Attila csapata. Sőt, azt is mondtam, hogy itthon 0-3 lesz.
Egy góllal még így is jobb volt a Győr, mint vártam, igaz, ez egyetlen emberen, Kamenáron, a kapuson múlt.

És nem azért gondoltam ezt, mert rossz csapat az ETO, hanem azért, mert a Maccabi sokkal, de sokkal jobb.
És ezzel tegnap mindenki szembesült, aki nézte a meccset.
És mint olvastam, sokan megdöbbentek.
Mert megint félre vezették őket.
Tudom, sokan azt mondják, irritáló, mennyi pénzt öntenek a magyar fociba, és néha én is úgy érzem, ezeket a srácokat el kellene küldeni dolgozni, azt focizzanak munka után, de azért nincs stabil, Bajnokok Ligája csoportjában folyamatosan ott lévő csapatunk, mert még mindig kevés az a pénz, amit öntenek a fociba.
Ráadásul el kell mondani, hogy itthon mondjuk hat csapatnál lehet kiemelkedően keresni , a többi gárdánál csak csöpögtetnek, azt is késve. Épp ez, mármint a pénztelenség és a késve (vagy soha) nem fizetés a táptalaja a bundabotránynak. Az már más kérdés, hogy kell-e Magyarországra egy európai középcsapat (még csak nem is topcsapatról beszélek), mert ahhoz mondjuk a Győr, a Videoton vagy mondjuk a Ferencváros mostani költségvetését meg kell ötszörözni.
Annyiból, tehát olyan évi 30 milliárdból lehetne olyan csapatot építeni, amelyiktől el lehet várni, hogy minden évben bejusson a BL csoportba. De az onnan való továbbjutáshoz talán ez is kevés lenne.

Mint mondtam, van hat csapat, ahol kiemelkedően lehet keresni, de ezt is magyar szinten kell érteni. Egy magyar sztárjátékos sztárfizetése egy lengyel topcsapat büdzséjében is aprópénz, képzeljük el milyen tétel egy izraeli sztárcsapat költségvetésében.
A Maccabi Tel-Aviv olyan költségvetéssel dolgozik, amiről itthon még csak álmodoznak.
Ez pedig ahhoz vezet, hogy jobb játékosok jobban fociznak, jobb csapatot alkotnak.
Mert a Maccabi jobb csapat, mint a Győr.
És ezt mindenki tudta – vagy mindenkinek tudni kellett volna – már a meccs előtt.

Fehér György

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr305413538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2013.07.19. 20:47:31

szerintem elég nagy szégyen, hogy valakit ilyen helyesírással, mint a poszt tolóé, újságíróként engednek be bármilyen sporteseményre.

mi az, hogy "És most egy igazi hungaricumot fogok leírni"? ez magyarul van szerinted, blogger?

ez az egész poszt nem több, mint egy szereptévesztésben lévő wannabe zsurnaliszta olvashatatlan rinyálása, erre viszont vajon ki kíváncsi?

ha meg biztos voltál a Győr vereségében, gondolom, 50 ezret tettél rá a bwinnél, minimum. Mr. Szakértő...

let's move on, nothing to see here

fehgyu 2013.07.19. 20:57:17

@gio: látom, megfogtad a lényeget.
ez is hungaricum - sajnálom, hogy nem ismered ezt a szót.
de köszönöm a véleményed, tiszteletben tartom

fehgyu 2013.07.19. 21:37:47

@gio: Bocsánat, az aláírást majd elfelejtettem:
Fehér György
wannabe zsurnaliszta
De legalább névvel vállalja a véleményét, amit, amint látom, te is elolvastál. Bár nem tudom hogy, mert mint írtad, olvashatatlan.

jardajagr · http://kozepeuropaisport.blog.hu 2013.07.24. 12:40:27

tisztelt Fehér úr, a Maccabi, vagy a Hapoel Tel-Aviv költségvetése nem asztronomikus. A Hapoel, amennyire tudom kb. a Sparta Praha(13mE) költségvetéssével gazdálkodik, vagy valamivel kevesebből. (2 éve 10millió € volt)
Ami a lengyel topcsapatot illeti, csak a Legia Varsó kiemelkedő, ők még a Maccabinál is lényegesen tehetősebbek 25m€-val.a Lech Poznan a második legnagyobb költségvetéssel 12m€-t költ.

Dimenzio 2013.07.25. 05:39:46

Én se értek egyet ezzel a nagy pénz nagy foci... állitással, legalábbis teljes mértékig. Ez sok összetevős játék, az egyik ellenpélda ami eszembe jut a Manchester City 'Hiperűr plusz Vésztartalék' költése, ahol összevásároltak mindenkit ész nélkül, aztán füstölve estek ki a BL csoportköréböl. Ezekről jó izűt lehetne sokáig beszélgetni, már ha szokás szerint nem menne el egymás jó izű anyázásába, vagy az "elmúltnyócév" vektor nem játszana be... vagy ilyesmik :) Hiszen ezért hivják a jó edzőt Stratégának... Vannak eszközök a kezében, aztán ki kellene sasolni, mit húzzon az "Ellen" ellen. Persze nulla tudású, nulla erkölcsű játékosokkal (mindig fáznak aztán csak bunda van a szekrényben hideg ellen) szinte lehetetlen bármit is kitalálni, (hacsak mindenki be nem áll a kapuba, tiltja ezt valami szabály?) Persze az előbbiek nem a magyar focira vonatkoznak, még jó, hogy nálunk azért rendben mennek a dolgok, mindig egy másik országról beszélek... Nevethetnékem támad, ha ilyen meccseket látok, mert egy jó régi anekdota, jut eszembe.. a kiscsapat edzője folyton nyaggatja a sztárcsapat edzójét, mi a siker titka... mire az megelégeli és azt mondja... rendben, tegyenek le 11 hordót a pályára és kezdjenek ellenük játszani... Következő héten a kiscsapat edzője kétségbeesetten rohan a Mester után.. MESTER!!! a hordók győztek 2 : 0 -ra !!!!
Ja, és egy kis off, de Tudósitó Úr taglalta hosszan az elején.. ha sok zöldséget, gyümölcsöt és kevés húst, hamburgert eszel, kevésbé büdöset izzadsz ;)

pifti412 · http://www.focimax.com 2013.07.25. 12:45:56

Jókat röhögtem a cikk elején, én is sokszor próbálok újságíróként meccsre menni (tényleg az vagyok!), és könyvet lehetne írni az ajtónálló hülyékről... Volt, hogy U21-es válogatott meccs után nem kaptam vissza a sajtóigazolványom, volt, hogy nem engedtek be az újpesti klubházba, mert a fotósmellény leadása az utcáról történik, utána meg vissza kéne valahogy jutni az épületbe, de a kvalifikált személyzet szó szerint be akarta tartani, hogy: nem mehet be senki a meccs után! (Basszátok meg a szurkolóknak nem lehet bemenni, a sajtósoknak igen, hisz benn van a sajtótájékoztató...)

Amúgy nagyon egyetértek a cikk minden szavával, nem vagyunk egy súlycsoportban a Makkabival. Az első meccs után szinte sírtam, olyan rosszul éreztem magam, mint kb hat-hét éve, amikor az MTK a Fenerbahcével játszott idehaza és már a hetedik másodpercben majdnem gólt kaptak. Borzalmas volt az is, ez is...