Tegnap Győrben jártam, és a helyszínen szenvedtem végig a Győr BL-selejtezőjét. Pedig semmi nem történt, amire nem számított az, aki reálisan nézi a magyar futballt. Az már más kérdés, hogy Győrbe épült egy stadion, ami csillog-villog. Kívülről. De a részletek……Tiszta kalandjárat.
Bevallom, még sosem volt a Győr új stadionjában, de álmomban sem gondoltam volna, hogy annyi idő alatt jutok be a létesítménybe, mint amennyi idő alatt lejutottam a városba.
És ez nem vicc.
A stadionon kívül egyetlen egy helyre sincs kiírva, hol a bejárat, az meg végképp nincs, hogy hol a sajtó- akkredtitációs pult.
De ez nem lenne baj, hiszen már hat óra magasságában – fél kilenckor kezdődött a meccs – rengeteg szervező és biztonsági ember tevékenykedett a helyszínen.
És most egy igazi hungaricumot fogok leírni, elnézést, ha egy kicsit vulgáris leszek.
Szóval csak nálunk fordulhat elő, hogy a leghülyébbet (már bocsánat) állítjuk a ajtóba, azaz vele találkozik, tőle kér tanácsot a tudatlan meccsre igyekvő.
Így jártam tegnap én is.
Írd és mond, 22, azaz huszonkettő, a mérkőzés szervezésében részt vevő személytől kérdeztem meg, merre kell mennem.
Senki nem tudta.
Volt olyan, hogy már a kerítésen belül voltam, hatan álltak körül, de senki nem tudta megmondani, hol az akkreditációs pult és hol a sajtóhely.
Sőt, volt, hogy rendezői nyakbavalóval rendelkező hölgy nézett rám úgy, hogy már komolyan felmerült bennem, hogy újságíróknak nem is lehet bemenni a stadionba. A sors azonban segítségemre sietett: mintegy 60 percnyi keringés után találkoztam egy fotósmellényben rohangáló sráccal, aki végre megmondta, merre kell mennem.
Az igazi döbbenet ekkor ért.
Kiderült, hogy azon a kapun kell bemennem, ahol először próbálkoztam, és ahonnan simán elhajtott a beengedő ember, mondván, neki fogalma sincs, hol kell bemenni az újságíróknak, de ott biztosan nem.
De a megpróbáltatások nem értek végett.
Az akkredtiációs pultnál egy fiatal srác odaadta a pass-omat, majd közölte, hogy le kell adnom egy fényképes igazolványt. Ám azt nem tudta, hol kapom majd azt vissza.
Szó szerint a következőket mondta: itt valahol.
Mondtam, ez így nem járja, végül sikerült meggyőznöm, hogy ő sem hagyná ott a személyiét valahol, ahol nem tudják megmondani, hol kapja vissza.
Karszalag feltéve, nyakbavaló nálam: irány a sajtószoba.
Szépen berendezett, légkondicionált helység – konnektor nélkül.
Gondolták, mindenkinek órákig bírja a laptopja feltöltés nélkül.
Aztán kis kutatás után csak találtunk – ekkor már többen bejutottunk – konnektorokat. A falba építve, méterekre az újságírói asztaloktól. Hosszabbító nélkül használhatatlan, de ez csak a mérkőzés után szült vicces jeleneteket.
És még mindig nincs vége: a stadion eredeti tervei szerint árnyékos helyre került volna a sajtószektor, de valaki vagy fordítva fogta a tervrajzot, vagy csak ki akart cseszni az újságírókkal, de a sajtószektor – egyébként a stadion legmagasabb pontja, tökéletesen látni a pályát – a délutáni, tűző nappal szemben kapott helyet.
Mintegy 45 perccel a kezdés előtt foglaltam el a székem – még szerencse, mert aki később jött, az a szűk helyeken igen nehezen jutott a helyéhez – és lényegében szétégett a fejem.
Olyan büdösre izzadtam magam, hogy zavart a saját szagom.
A mérkőzés után még egy kellemetlenség: a sajtótájékoztatón „elfelejtették” bekapcsolni a légkondit, így hozzám hasonlóan büdösre izzadt újságírók hada, arcukról csöpögő izzadsággal küzdve dolgozott a sajtótájékoztatón.
Na és akkor a meccsről!
Kérem, semmi olyan nem történt, amire nem lehetett számítani.
Olvastam ma több kommentet, és egy pár helyen az újságírók szemére vetik, hogy miért bántják a Győrt. Ez jogos is lehet, amennyiben olyan újság teszi ezt, amelyik korábban valós esélyt adott a csapatnak.
Mert, ahogy nálunk szokás: ment a néphülyítés rendesen.
Olvastam olyan edzőt, olyan volt játékost, aki 3-0-s győri győzelmet jósolt, és a lapok, internetes oldalak nagy része is a valóságtól elrugaszkodott képet festett az esélyekről.
Szerencsémre – és mindenki elhiheti, nem drukkoltam a Győr ellen, sőt – a sorsolás pillanatát az egyik legnagyobb futball újság szerkesztőségében éltem meg, így legalább kilenc tanú van arra, hogy amint kisorsolták a Győr mellé a Maccabit, azt mondtam, kettős vereséggel búcsúzik Pintér Attila csapata. Sőt, azt is mondtam, hogy itthon 0-3 lesz.
Egy góllal még így is jobb volt a Győr, mint vártam, igaz, ez egyetlen emberen, Kamenáron, a kapuson múlt.
És nem azért gondoltam ezt, mert rossz csapat az ETO, hanem azért, mert a Maccabi sokkal, de sokkal jobb.
És ezzel tegnap mindenki szembesült, aki nézte a meccset.
És mint olvastam, sokan megdöbbentek.
Mert megint félre vezették őket.
Tudom, sokan azt mondják, irritáló, mennyi pénzt öntenek a magyar fociba, és néha én is úgy érzem, ezeket a srácokat el kellene küldeni dolgozni, azt focizzanak munka után, de azért nincs stabil, Bajnokok Ligája csoportjában folyamatosan ott lévő csapatunk, mert még mindig kevés az a pénz, amit öntenek a fociba.
Ráadásul el kell mondani, hogy itthon mondjuk hat csapatnál lehet kiemelkedően keresni , a többi gárdánál csak csöpögtetnek, azt is késve. Épp ez, mármint a pénztelenség és a késve (vagy soha) nem fizetés a táptalaja a bundabotránynak. Az már más kérdés, hogy kell-e Magyarországra egy európai középcsapat (még csak nem is topcsapatról beszélek), mert ahhoz mondjuk a Győr, a Videoton vagy mondjuk a Ferencváros mostani költségvetését meg kell ötszörözni.
Annyiból, tehát olyan évi 30 milliárdból lehetne olyan csapatot építeni, amelyiktől el lehet várni, hogy minden évben bejusson a BL csoportba. De az onnan való továbbjutáshoz talán ez is kevés lenne.
Mint mondtam, van hat csapat, ahol kiemelkedően lehet keresni, de ezt is magyar szinten kell érteni. Egy magyar sztárjátékos sztárfizetése egy lengyel topcsapat büdzséjében is aprópénz, képzeljük el milyen tétel egy izraeli sztárcsapat költségvetésében.
A Maccabi Tel-Aviv olyan költségvetéssel dolgozik, amiről itthon még csak álmodoznak.
Ez pedig ahhoz vezet, hogy jobb játékosok jobban fociznak, jobb csapatot alkotnak.
Mert a Maccabi jobb csapat, mint a Győr.
És ezt mindenki tudta – vagy mindenkinek tudni kellett volna – már a meccs előtt.
Fehér György
