HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Boldog szülinapot Döme

fehgyu 2013.04.24. 10:56

 Nem vagyunk túl jóban – legalábbis gondolom. Megértem, hiszen nem mindig tüntettem fel jó színben – de csak az „igazságot” írtam. Persze, az igazság relatív, vagy legalábbis nézőpont kérdése. Ettől még tény, a magyar labdarúgás utóbbi 30 évének legnagyobb magyar labdarúgója, nemzeti csapatunk utolsó vb gólszerzője, Détári Lajos ma 50 éves.
Sosem tagadtam: rajongtam a játékárét. Kivételes tudású és játékintelligenciájú futballista volt, akit minden szurkoló imádott, akár a Bozsik Stadionban, akár Görögországban, akár Németországban, Olaszországban, vagy épp az Üllői úton.
Nem sok futballistának adatik meg, hogy majd 25 évvel az után, hogy egy külföldi csapatban szerepelt - Olimpiakos – saját, névvel ellátott széke legyen a stadionban.
Olyan hely, ahova senki nem ülhet rá, mert bármikor jöhet Détári.
Neki megadatott.
Persze, ez nem is csoda, hiszen amellett, hogy a Budapesti Honvédot 1984 és 1986 között úgy vezette sorozatban háromszor bajnoki címre, hogy közben ő maga mindannyiszor gólkirály lett, az Eintracht Frankfurtban Német Kupa győzelmet érő gólt szerzett a sorozat fináléjában, míg az Olimpiakoszban két év alatt több mint 30 gólt szerzett.
Igazi közönség kedvenc volt.
Igaz, ma már tudjuk, hogy akár máshol, nagyobb csapatban is lehetett volna az, ha az a fránya pénz nem szól közbe.
Ha valaki – és még véletlenül sem ő – nem lett volna nagyon „éhes”, és nem adta volna el a játékost nagyobb pénzért rosszabb helyre, mint ahova valóban mehetett volna.
Détári így is a legdrágább magyar játékos volt, amikor Frankfurtból Görögországba szerződött 18 millió német márka ellenében.
Pedig mehetett volna nyugatabbra, jobb csapatba is.
Persze, ez később megadatott neki, hiszen Görögország után játszott Bologna, az Ancona - és egy rövid ferencvárosi kitérőt követően - a Genoa csapatában. Legnagyobb olasz sikerét az jelentette, hogy a Bolognával negyeddöntőbe jutott az UEFA-kupában.
Városi legenda, hogy utolsó Olaszországi állomáshelyén annyira szerették, hogy külön az ő méretére gyártottak sportkocsit. Karrierje végéhez közeledve Svájcba igazolt a Neuchatel Xamax gárdájához, s ott még a bajnokság egyik legjobbja volt, majd az osztrák másodosztályú St. Pölten, s végül Magyarországon a BVSC és a Dunakeszi következett.
Egy gyűjtemény csodás Détári gólokból:

Edzői pályáját eddig kevesebb siker övezte: 2000 óta több mint 15 csapat kispadján ült, s eddigi legnagyobb eredménye, hogy a Szombathelyi Haladást feljuttatta az élvonalba. Détári a válogatott vezetésében is megfordult, Bozsik Péter segítője volt 2006-ban, de a Máltán elszenvedett, történelmi Eb-selejtezős kudarcot követően az ő szerződését is felbontották.
Legutóbb a Ferencvárost irányította, 2011 augusztusában lett a zöld-fehérek szakmai igazgatója, s együttesével a 11. helyen végzett az NB I-ben, majd tavaly augusztusban - négy fordulót követően - felbontották a szerződését.Na és akkor a válogatottság, ahol szintén letette névjegyét, és ahol még mindig az ő nevével végződik válogatottunk világbajnoki történelemkönyve: igazi vezére volt az 1986-os - máig utolsó - vb-részvételt kiharcoló együttesnek. A vb-felkészülés során a brazilok felett a Népstadionban aratott 3-0-s siker alkalmával ő szerezte az első gólt, és bár Mexikóban már a csoportkörben búcsúzott Mezey György csapata, ugyanakkor a 2. fordulóban Kanada 2-0-s legyőzésekor Détári állította be a végeredményt, ezzel ő az utolsó magyar gólszerző a vb-k történetében. Détárit tisztelem és becsülöm – bár sokak szerint egy nagy szemét vagyok, amikor megírom zavaros történeteit – mert a magyar futball igazi büszkesége.
És csak remélni tudom, hogy egyszer edzőként is olyan nagy sikereket ér el, mint tette azt játékosként.
Mert az neki és a magyar futballnak is csak jót tenne.

Fehér György

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr935244455

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása