HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Mégsem kötelező a világítás az NBI-ben?

fehgyu 2013.03.04. 14:17

Egerben nem lehet NBI-es mérkőzést játszani, mert nincs kész a világítás. Pápán lehet. Mert ott készen van. Csak nem működik. Ki érti ezt?

Lerágott csont ez az egri világítás mizéria. A szabályok szerint csak úgy lehet NBI-es liszenszet kapni, ha a stadionnak van világítása.
Sokan, sokszor megírták már, hogy két évvel ezelőtt a Szolnoknak sem volt, mégis játszhatott hazai pályán, míg az Eger lényegében idegenben játssza le a bajnokságot, de most nem is ez a lényeg.
Én már nem is foglalkoznék ezzel az egésszel, ha tegnap nem láttam volna olyat, amit el sem hittem.
Pápán játszott tegnap a Fradi, és a fél ötös kezdés után bizony a második félidőben már fel kellett kapcsolni a reflektorokat.
Pontosabban csak kellett volna.
Mert a pápai reflektorok közül csak kettő működött.
Pontosabban két teljes oszlopnyi reflektor.
A másik kettő nem.
Persze, olyan előfordulhat, hogy egy elektromos hiba miatt elromlik a világítás, ez ellen semmit nem lehet tenni.
Ha épp akkor romlik el.
Ám Pápán nem ez történt.
Pápán az utolsó őszi fordulóban romlott el a világítás.
Majd négy hónapja.
Az óta senki nem csinálta meg.
Azt nem mondom, hogy nem foglalkoztak vele, ám tény, nem csinálták meg.
Kvázi, már bocsánat, a pápai stadion nem felel meg a liszensz-követelményeknek.
Érdekes módon ezzel az MLSZ nem foglalkozik.
Sőt, megkockáztatom: nem is tudnak róla.
Vagy legalábbis tegnapig nem tudtak.
De ma már mindenkinek kellene tudnia, hiszen ország-világ láthatta, ahogy félhomályban játszanak le egy NBI-es meccset.
Kérdem én: hallott ma már valaki arról, hogy az MLSZ vizsgálja az ügyet?
Én nem.
És most nehogy azt higgye valaki, hogy a pápai klub ellen beszélek, egészen egyszerűen úgy gondolom, hogy egyenlő bánásmódban kellene részesíteni a csapatokat.
Ha az Eger nem játszhat otthon, mert nincs világítása, akkor más se játszhasson.
Bár nekem sokkal de sokkal szimpatikusabb döntés lenne, ha az Eger a világítás hiánya mellett is lejátszhatná a hátralévő hazai meccseit.

Fehér György  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr55116189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása