HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Így okoz 60 ezer forintos kárt az MLSZ az amatőr csapatoknak egy döntéssel

fehgyu 2013.03.02. 13:52

Amatőr szinten hatalmas költségekbe kényszerítette az MLSZ hazánk amatőr futballcsapatait azzal, hogy kötelezte őket, már március 2-án megkezdjék a bajnoki küzdelmeket. Akkor, amikor még az NBI-es klubok pályái is néhol alkalmatlanok a játékra, az amatőr, megyei csapatok játékosainak hóban-sárban, fagyban is játszaniuk kell.

Persze, vannak klubok, ahol egészen egyszerűen elhalasztották a meccseket, vállalva azt, hogy egyszer, valamikor majd egy szerdai napon, amikor egyébként dolgozni kellene, lejátsszák a meccseket.
Korábban megírtam, teljesen értelmetlen döntés volt megszabni, hogy az amatőr csapatoknak is március 2-án kelljen megkezdeni a bajnoki küzdelmeket, hiszen a pályák nagy része ilyenkor még játékra alkalmatlan állapotban van. Ezeknél a kluboknál pedig nincs fizetett pályamunkás, sőt, nincs pénz arra, hogy egy ilyen meccs után gondozzák a pályát.
Vannak olyan csapatok, melyek képviselői jól tudják, egy hétközi, szerdai napon nem tudnának rendesen összejönni a csapattagok, így ezen csapatok inkább egy műfüves pálya kibérlése mellett döntöttek.
Tudom, a budapesti csapatok nagy része pályát bérel, de vidéki amatőr futball teljesen „más kávéház”. A vidéki csapatok saját pályával, sőt, saját nézőkkel rendelkeznek. Egy budapesti csapat költségvetésében benne van a pályabérlés – míg egy vidéki csapat költségvetésében a saját pálya fenntartása, a rezsiköltség.
De a vidéki csapatoknak a költségvetésében benne van a belépőjegyek ára is.
Nem nagy költség, de mondjuk 100 nézőnél és 300 forintos jegyárnál (ennyien azért nagyjából kimennek mondjuk a Pest megyei csapatok meccseire) ez 30 ezer forint.
Ettől a bevételtől most elesik a klub, sőt, nagyjából még ugyanekkora a vesztesége azzal, hogy valahol műfüves pályát bérel.
És akkor még az utazási költséget nem számoltuk.
Nem tudom pontosan hol – mennyiért lehet pályát bérelni, csupán egyetlen meccs megrendezésének költségeivel vagyok tisztában: a Nagykovácsi 30 ezer forintért bérelte ki az egyik budapesti sporttelepet, hogy le tudja játszani a bajnoki meccsét.
Az MLSZ egyetlen, teljesen átgondolatlan, megalapozatlan, szakmailag indokolatlan döntésével nagyjából 50-70 ezer forintos kárt okozott egy sor amatőr csapatnak.
Mondhatnánk, nem nagy pénz.
Ha egy NB-s csapat költségvetését nézzük.
Egy amatőr csapat nagyjából 1 millió forintos költségvetéssel bír (persze, itt is vannak tehetősebb klubbok), és ha ehhez az összeghez viszonyítjuk a 60 ezret, akkor ugye már más a helyzet.
Nem tudom, országos szinten hány csapatot, hány mérkőzést érint, de a pest megyei számot pontosan tudom.
Tizenöt, azaz 15 mérkőzést halasztottak el, vagy vitték idegen helyre – feladva ezzel a hazai pálya előnyét, a saját szurkolók nyújtotta támogatást. (Mert abban talán egyet értünk, hogy a Veresegyház nem minden szurkolója fog a REAC stadion műfüves pályájára kirándulni).
Íme azoknak a mérkőzéseknek a listája, amelyekről már a forduló előtt tudjuk, elmarad, vagy máshol lesz lejátszva:


Pest megyei I. osztály, felnőtt
16. forduló
2013. 03. 02., 15:00
Törökbálint - Újlengyel
Új helyszín: Budaörsi műfű
2013. 03. 03., 14:30
Veresegyház - Gödöllői SK
Új helyszín: REAC, Szántóföld utcai műfű

Pest megyei II. osztály, Északi csoport, U19
16. forduló
2013. 03. 03., 12:00
Vácduka-Sződliget - Nagymaros
Új helyszín: Vácduka
Pest megyei II. osztály, Déli csoport, U19
16. forduló
2013. 03. 02., 12:30
Dánszentmiklós - Jászkarajenő (pályaválasztói jog csere)
2013. 03. 02., 11:00
Dabas-Gyón - Délegyháza
Új kezdési időpont: 2013. 03. 02., 11:00 óra

Pest megyei II. osztály, Keleti csoport, felnőtt
16. forduló
2013. 03. 03., 14:30
Isaszeg - Abony KID
Új helyszín: Pécel

Pest megyei II. osztály, Keleti csoport, U19
16. forduló
2013. 03. 03., 12:30
Isaszeg - Abony KID
Új helyszín: Pécel

Pest megyei II. osztály, Nyugati csoport, felnőtt
16. forduló
2013. 03. 03., 13:00
Nagykovácsi - Budajenő
Új helyszín: II. Kerület UFC pálya, Kolozsvári Tamás utcai műfű

Piliscsaba - Perbál
Új időpont: 2013. 03. 20., 15:30
Pilisszántó - Pilisszentiván
Új időpont: később kijelölve

Pest megyei II. osztály, Nyugati csoport, U19
16. forduló
2013. 03. 02., 11:00
Sóskút - Leányfalu
Új időpont: 2013. 03. 02., 11:00
Piliscsaba - Perbál
Új időpont: 2013. 03. 27., 15:30
Pilisvörösvár - Pilisszentiván
Új időpont: később kijelölve
Visegrád - Göd
Új időpont: később kijelölve
Nagykovácsi - Budajenő
Új időpont: később kijelölve

És akkor még nem tudjuk, hány meg hány helyen fogja azt mondani a játékvezető, hogy a pálya talaja alkalmatlan a játékra, kvázi a vendég csapat felesleges utazott el a meccs helyszínére.
És akkor még nem tudjuk, milyen összegű kár keletkezik azokon a pályákon, ahol majd lényegében sárdagasztás folyik majd futball helyett.
És azt sem tudjuk, vajon az asztalok mögött ülő, futballozni sosem futballozó (tisztelet a kivételnek) döntéshozók vajon elgondolkoztak-e már azon, milyen rohadt nagy baromságot csináltak ezzel a döntéssel.

Fehér György

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr385113112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása