HTML

Facebook

Friss topikok

Linkblog

Havi két milláért én is vállalom - és Supka minden egyes nap „vért fog húgyozna” a pénzéért

fehgyu 2012.12.10. 17:07

Kibújt a szög a zsákból.
Tegnapi cikkemben egyébként rosszul írtam, Matyi Dezső nem 2015-ig fizetné úgy Supkát, hogy annak nem kell dolgoznia, hanem „csak” fél évig.
Na de milyen fél év lenne ez…
12 milliós félév…
Az egyik napilap ugyanis kiderítette, a háromfős pécsi szakmai stáb havonta ötmillió forintjába került a klubnak, ebből a vezetőedző bruttó hárommillióhoz jutott, amelyből a levonások után kétmillió maradt az edzőnél.
Azaz Matyi kész lett volna fél év alatt 12 millát úgy kifizetni Supkának havi részletekben, hogy Supka mehetett volna,amerre lát.
Akár még másik csapatot is kereshetett volna magának.
De az éhes brigádnak – Supka és menedzsere az egykori veszprémi tulaj, Kiss – ez nem volt eég.
Ők egyben szerették volna a zsét.
Egyébként pofátlanságnak tartom, hogy Supka ezért a pénzért semmi értékelhetőt nem csinált – egyébként ehhez jött a szállás és a kocsi is – de mint szoktam mondani, nem az a hülye, aki ennyi pénzt eltesz a nagy semmiért, hanem aki adja.
És soha nem derült volna ki, milyen sok pénzt eltesz Supka erre az értékelhetetlen munkára, ha nem nagy a pofája.
Szépen csendben tehette volna el a milliókat.
De neki ez nem volt elég.
Csak halkan jegyzem meg: havi két milláért én is kiejtem a Magyar Kupából a Pécset.
Havi két milláért én is kiejtettem az NBI-ből a csapatot.
Annyi meccset, amennyit Supka nyert, talán én is nyernék.
Sőt: mivel én most keresnék életemben először ennyit, ráadásul a grundon, egy lábtenisz meccset nem tudok, nem bírok elveszíteni, lehet, hogy még többet is.
Jó-jó, nincs liszenszem, de Supkának van, és mit ért vele? (azon kívül, hogy valahogy mindig kap munkát. És nem hiszem, hogy Kispesten sokkal kevesebbet keresett volna, mint Pécsett. Sőt!)
Matyi Dezső úr: szóval nincs liszenszem – TF-es edzőim viszont van – de amint indul B liszenszes képzés, megcsinálom, utána pedig jöhet az A liszensz.
Van viszont lelkesedésem és alázatom.
Az elképzelés szerint úgyis kell egy szakmai igazgató, ahhoz nem kell liszensz.
És annyit nem kérek, mint Koeman.
Viszont azt ígérhetem, hogy Supka minden egyes nap „vért fog húgyozni” a havi két millájáért.

Fehér György

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mifocink.blog.hu/api/trackback/id/tr104958332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása